Ha ajándékozásról van szó, nagyon fontos, hogy dekódolni tudjuk az ajándékozott érzéseit, illetve, hogy képesek legyünk őszintén kifejezni hálánkat az ajándékozónak. Egyszerű köszönömöt mondani ugyan könnyűnek tűnhet, ám ez nem mindenkinek megy úgy, mint a karikacsapás. Ha őszintén és hitelesen kommunikáljuk az örömünket, az önmagában is extra ajándék lehet.
Ebben segít szuper tippekkel a Braun testbeszéd szakértője, India Ford. Akár tudatában vagyunk, akár nem, minden ember legalább kétféle nyelvet beszél – verbálisat és a nonverbálisat. A szavak természetesen fontosak, de ha mélyebb érzelmi szintet szeretnénk megütni, mellyel hatást tudunk gyakorolni másokra, elsőként meg kell értenünk a testbeszéd szerepét az emberi kommunikációban.
Photo by JESHOOTS.COM on Unsplash
Mi is az a testbeszéd?
- A testbeszéd az a néma nyelv, ami mindannyiunkba programozva van születésünk óta, ugyanis ez volt az első kommunikációs rendszer, mellyel felmenőink több millió évvel ezelőtt kifejezésre juttatták gondolataikat, érzéseiket – magyarázza a testbeszéd szakértője. A testbeszéd gyakorlatilag felölel mindent, amit nem szavakkal fejezünk ki: az arcmimikát, a testtartást és a gesztusokat, melyekkel öntudatlanul kürtöljük világgá legbensőbb érzéseinket anélkül, hogy egyetlen szót is szólnánk.
Az öröm csalhatatlan jelei
A szívélyes köszönet kifejezése három nonverbális elemből épül fel. Akár adod, akár kapod az ajándékot, jó, ha ismered az őszinte öröm három legfőbb jelét:
1) Mosoly
Mindig őszinte mosollyal az arcodon nyújtsd át az ajándékod! A mosoly a kultúrák közös nevezője: mindenki tudni fogja, hogy érzed magad, ha széles mosoly ül az arcodon. Az őszinte mosoly önmagában is ajándék, ami azt a területet aktiválja az agyban, mint az igazi, kézzel fogható ajándék. - Ha nem őszinte az örömöd, a mosoly az arcodon természetellenesnek és kínosnak fog hatni. Az öröm és a hála hiányának másik jele, ha csak azután préselsz ki magadból egy mosolyt, miután megköszönted az ajándékot - foglalta össze India Ford.
2) Szemkontaktus
Egészen addig nézz a másik szemébe, amíg felismered a szemszínét! A szemkontaktus rendkívül erőteljes kapcsolattartó gesztus, amivel lehetőségünk van megérinteni a másik ember lelkét, érzékeltetve mély, őszinte és erős érzéseinket. Mikor valakinek tetszik az ajándék, amivel meglepted, a szemöldöke megemelkedik, és azonnal keresni kezdi a szemkontaktust, szája pedig őszinte és hálás mosolyra görbül, hogy kifejezze örömét.
3) Nyugodt és befogadó testbeszéd
- Húzd ki magad! - javasolja a testbeszéd szakértője, majd hozzáteszi: - Sugározz nyugalmat a testtartásoddal! Amikor olyan ajándékot kapunk, ami tetszik, a testünk egészen felpezsdül, és a vállunk megemelkedik. Testbeszédünket nyomatékosíthatjuk élénk arcmimikával, mély szemkontaktussal, őszinte mosollyal és talán egy spontán, meleg öleléssel! Hogy egyértelműen kifejezd az örömödet, öleld meg az ajándékozót, ha azonban mindez nem volna helyénvaló, érintsd meg az alkarját, miközben szóban is köszönetet nyilvánítasz!
Ha igazán testre szabott ajándékot keresel, nézz körül a Braun-nál!
+1 Extra tipp:
Ha a szerelmedet készülsz megajándékozni, csökkentsd a köztetek lévő távolságot (bár ezt valószínűleg ösztönösen is megteszed). Mielőtt átnyújtod az ajándékodat, vesd be a „ragadós tekintet” technikáját: 6-7 másodpercig tartsd a tekinteted a partnereden, hogy erőteljes pozitív érzéseket ébressz benne. Ez a szemkontaktus ereje!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.