A kiégés, azaz a burnout ma már népbetegségnek számít, a WHO – igencsak ijesztő – adatai szerint 2030-ra első helyen áll majd a halálos betegségek között, megelőzve többek között a szívinfarktust.

A szakértők szerint a kiégés egyik legfőbb oka a munkahelyi stressz – főként a monotonitás és a túlterheltség érzése –, a másik pedig az elismerés hiánya. Kimutatták, hogy a monotonitást fontos valamilyen formában megtörni, ugyanis nem egészséges, ha valaki hosszú ideig ugyanazt a munkát végzi vagy egy munkahelyen dolgozik. Ráadásul a kiégés nem csak a munkahelyünkön fenyeget: belefásulhatunk kötelező teendőinkbe, aktuális feladatainkba, nagy elvárásokat támasztó szerepeinkbe, mint amilyen például az anyaság. A probléma felismerése rendkívül fontos, s ha ez megtörtént, mindenképpen érdemes segítséget kérni. A burnout-szindrómáról és a lehetséges megoldásokról Bikfalvi Réka egészségfejlesztő szakpszichológussal, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

Photo by Motoki Tonn on Unsplash

˗ Mindenki érezheti a saját bőrén, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik ránk és mindennapjaink egyre „pörgősebbé” válnak, a kérdés csak az, hogy miként reagálunk ezekre a kihívásokra. Hozzávetőlegesen hányan érintettek a kiégés problémájában?

˗ Pontos adatok és felmérések nem állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy hány embert érinthet hazánkban a kiégés-szindróma, az azonban biztos, hogy egyre többen és egyre fiatalabb korban fordulnak hozzánk segítségért. Tapasztalataim szerint korábban inkább a 40 év felettieknél jelentkezett a probléma, mára viszont a 30-as éveikben járók is egyre gyakrabban találkoznak vele.

˗ Kik veszélyeztettek leginkább?

˗ A kiégés szempontjából veszélyeztetettek, akik nagy nyomás alatt dolgoznak, kevés a sikerélményük, sok és nehéz helyzetben lévő és/vagy ingerült emberrel találkoznak, illetve nehéz és lelkileg megterhelő élményeket élnek át.

https://menoke.cafeblog.hu/2019/04/10/ezert-toltsd-az-abacus-hotelben-a-hosszu-hetveget/?preview_id=2995&preview_nonce=53c0e67c3f&_thumbnail_id=1184&preview=true

˗ Milyen jelekből következtethetünk arra, hogy megszólalt a belső vészcsengőnk?

˗ A kiégés legsúlyosabb szakmai következménye az empátiás kapacitás kimerülése, de testi tünetekben is jelentkezik a kiégés: ilyen például az alvászavar, a testsúlyváltozás, a pszichoszomatikus tünetek, a kipihenhetetlen fáradtság érzése vagy a gyakori betegeskedés. Jellemző továbbá a krónikus szorongás, a depresszív reakció, a hipománia (azaz az elhúzódó felpörgött állapot), a rögeszmésség, az érzelmi távolságtartás, az ingerlékenység, valamint a gyakori balesetezés és a táplálkozási zavar.

Tudni kell azonban, hogy a kiégés szindróma és a kiégés folyamata két külön fogalom, általában az előbbi szokott gyakrabban szóba kerülni. Ez tulajdonképpen a teljes érzelmi kiürüléshez hasonlítható, amikor eltűnik a csillogás az érintett szeméből, és érzelmeket sem lehet belőle kiváltani. Érzékletes példa erre azoknak a nővéreknek az esete, akik – bár korábban megérintette őket –, egy idő után rezzenéstelen arccal tekintenek a súlyos betegekre is. A burn-out szindróma tehát azt jelenti, hogy az illető igyekszik távol tartani magát az érzelmileg megérintő, nehéz helyzetektől, és úgy érzi, teljesítménye sem olyan, mint ahogy azt elvárják tőle.

A kiégés-szindrómához társbetegségek is kapcsolódhatnak, függőség, pszichoszomatikus tünetek vagy magas vérnyomás formájában. A kiégést azért is nevezik szindrómának, mert több tünet keveredéséből tevődik össze, és más betegségekkel jár együtt, ami nem más, mint a kiégési folyamat végén jelentkező állapot.

˗ Milyen szakaszai vannak a kiégés folyamatának?

˗ Az egészségfejlesztők a kiégés folyamatáról és annak felismeréséről beszélnek, igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőzésre és a segítségkérés fontosságára. Az általuk prevencióban szívesen alkalmazott elmélet szerint a kiégés folyamata 12 fázisból áll. Az első része a bizonyítási kényszer, ezt követi a fokozott erőfeszítés, túlvállalás szakasza. Harmadik pontként a saját igények elhanyagolása, háttérbe szorítása következik. Majd az igények és konfliktusok elfojtásának fázisába kerülünk. Ezt a szakaszt külön szokták kezelni, ez a belső folyamatokról szól, kívülről talán nincs is jele, nem szembetűnő, ha munkatársunk, szerettünk, ismerősünk ebbe a fázisba lép. Sőt, sokszor saját magunkon sem vesszük észre.

Gyakran hallhatjuk, hogy “stresszes időszakom van, de ha végzek a határidős munkával, újra a régi leszek” – baj akkor van, ha ezen a szakaszon nem tudunk továbblépni, és minden időnket-gondolatunkat az elvégzendő feladatok kötik le. A burn-out folyamatának ötödik szakasza az értékrend átalakulása, amikor az érintett semmi mással nem foglalkozik, csak azzal, hogy megfeleljen az irányában támasztott elvárásoknak. Itt már a környezetnek is feltűnhet, hogy valami nincs rendben, az illető sokszor még inni is elfelejt és nem eszik eleget.

Ha nem történik változás, ezután a hatodik szakasz lép érvénybe, amikor is a problémák letagadása, a saját magunknak való hazudozás következik, a betegek nem ismerik el, hogy segítségre szorulnak. Ezt követően lépnek át a hetedik, a visszahúzódás, majd a nyolcadik, a magatartás megváltozásának korszakába. A jó hír az, hogy eddig a pontig könnyebb segíteni a kiégés szindróma felé tartó betegen.

˗ Milyen állomások következnek ezután?

˗ Ezek után kezdődik a kiégés végső szakasza, ahol már deperszonalizációs jelenségek lépnek életbe, vagyis az ember úgy érzi, úgy viselkedik, mintha nem lenne önmaga. Ezután áll be a belső üresség, a depresszió és végül a teljes kiégettség, kimerültség állapota. Az illető sötétben fekszik otthon, lehúzott redőny mellett, és sokszor alkoholba vagy gyógyszerekbe fojtja a bánatát. Ebben a fázisban már szív- és gyomorpanaszok is kialakulhatnak, hathatós segítséget már csak a klinikai pszichológus vagy pszichiáter adhat, mi, egészségfejlesztők ugyanis elsősorban a prevencióra fókuszálunk.

˗ Ha már a prevenciónál tartunk: miként előzhetjük meg, hogy kialakuljon a burn-out szindróma?

˗ Ha a túlterheltebb időszakban nem biztosítunk elég időt a lelki folyamatokra, nem figyelünk a saját igényeinkre, hanem tovább „pörgünk”, benne ragadhatunk egy olyan állapotban, ami megváltozott életünkbe már nem fér bele. A megelőzés egyik legjobb módszere, ha figyeljük a testünket. Nézzük meg, hogy mikor és mennyire vagyunk fáradtak, hol érzünk fájdalmat, eszünk-e rendesen napközben, nem túlfeszített-e az élettempónk.

Sokszor elég egy egészen apró változtatás ahhoz, hogy színt vigyünk az elszürkült hétköznapokba, megelőzve így az érdektelenség és a depresszió kialakulását. Megtörhetjük a mindennapi rutint, ha átrendezzük a környezetünket vagy ha új szokásokat vezetünk be – például másként kezdünk táplálkozni. Ezzel erősíthetjük a tudatot, hogy kézben tartjuk az irányítást és sikerélményeket is átélhetünk. Ha nincs lehetőségünk kontrollálni helyzetünket, akkor is próbáljunk meg valamilyen új hobbit, sportot beiktatni a mindennapokba, vagy színesebbé tenné a magánéletünket.