Lezárult a Hankook „Tekerd Jobbra!” elnevezésű társadalmi célú programja, amelyet a nagy sikernek köszönhetően idén második alkalommal indított útjára a vállalat. A kezdeményezés keretében a jelentkezők kerékpározás közben gyűjthettek kilométereket a Mosoly Alapítvány és a Gyermekétkeztetési Alapítvány részére. A közel három hónapos program alatt több mint 216 000 kilométert tekertek össze a résztvevők, ami 8 millió forintnyi adományt jelent a két szervezetnek.
A tavalyi év sikerén felbuzdulva a Hankook Tire Magyarország Kft. Idén nyáron is elindította egyedi kezdeményezését, amely újabb széles társadalmi összefogást eredményezett. A „Tekerd Jobbra!” programban résztvevők ebben az évben a Mosoly Alapítvány, illetve a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját támogathatták. Az akcióhoz bárki csatlakozhatott a vállalat dolgozói mellett, amellyel a Hankook a társadalmi felelősségvállalás és az egészséges életmód fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet.
A projektet idén is hihetetlen lelkesedés fogadta: a meghirdetett 200 hely pár nap alatt betelt. A résztvevők június 10. és augusztus 31. között kerékpározással gyűjthettek kilométereket, akár munkába menet, akár hétvégi kirándulás során. A jelentkezőknek a Hankook egy kerékpárra rögzíthető digitális kilométer-számlálót biztosított, a „tekerők” aktív részvételének köszönhetően pedig minden egyes kilométerrel nőtt a két szervezetnek nyújtott adomány összege. Az eredmények összesítése szerint több mint 216 000 kilométer gyűlt össze, így a Hankook, illetve a lelkes jelentkezők 8 millió forintnyi adománnyal támogatják a két alapítványt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.