Néhány nappal ezelőtt belémhasított a gondolat, hogy nehezebb lesz visszaállnom a régi kerékvágásba most, hogy egyre több minden megengedett a bezártságban töltött hetek után, mint elfogadni azt, hogy egy csapásra felfordult az életünk a járványveszély miatt.

Félig komolyan, félig viccesen megemlítettem a barátnőmnek - akivel szigorúan csak telefonon tartjuk a kapcsolatot -, aztán beavattam Skypeon keresztül anyukámat, majd egy online munkamegbeszélés után a főnökömnek is színt vallottam. Elég gyorsan kiderült, hogy nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal, vagyis hiába hagyhatnánk el félelem nélkül az otthonunkat - amire mostanáig a világ egyetlen biztonságos helyeként tekintettünk -, mégsem szaladunk kitárt karral az utcára, hogy nagyot szippantsunk a szabadság illatából. Erről a sokakat érintő jelenségről beszélgettem Dr. Spányik Andrással, aki az elmúlt hetekben kiemelten fontos szerepet vállalt abban, hogy lelki segtséget nyújtson a koronavírus miatt krízishelyzetbe kerülteknek.  

Fotó: innen

A kiszabadulás megterhelőbb, mint a bezártság

Nem volt semmi bajom az „előző életemmel”, sőt a karantén kezdetén fogalmam sem volt, hogy vészeljük majd át a négy fal között az előttünk álló időszakot, most mégsem vágyom csillapíthatatlanul arra, hogy minden újra a régi legyen.  András is megerősítette, hogy sokan érintettek ebben a kettősségben, és ki is fejtette, hogy miért: „Lélektani szempontból a kiszabadulás nagyobb kihívást jelenthet, mint a lezárás, ez utóbbi ugyanis egy egyértelmű iránymutatás részét képezi, amire a szorongást keltő helyzetekben mindannyiunknak nagyobb szüksége van. Ilyenkor az emberek óhatatlanul irányíthatóbbá válnak - amivel sokan vissza is élnek -, jobban odafigyelnek a tudósokra és hirtelen még nagyobb szükségét érzik annak, hogy a vezetőkre támaszkodjanak. Ahogy az lenni szokott, az intézkedésekről mindenkinek megvolt a véleménye és remek vitatémát szolgáltattak, ennek ellenére az embereket alapvetően megnyugtatta, hogy volt egy olyan határozott álláspont, amihez viszonylag egyszerűen lehetett igazodni. A mostani bizonytalanságot nem csak az fokozza, hogy mindenkinek a vérmérsékletére és lehetőségeire bízzák, hogy hogy jár el, hanem az is, hogy az intézkedések nem egységesek: nem ugyanazok a szabályok érvényesek Szegeden és Budapesten, de még Budapesten és Pest megyében is mások az irányelvek.”

Dr. Spányik András a Medspot Alapítvánnyal együttműködve elhivatottan dolgozik egy Covid-információs vonal felépítésén, ahol a szakértők anyagi ellenszolgáltatás nélkül válaszolnak a koronavírussal kapcsolatos orvosi és praktikus kérdésekkel kapcsolatban egyaránt. Ugyanitt lelki segítségnyújtásra is számíthatnak azok, akik ennek szükségét érzik.

Szorongtunk, szorongunk, szorongani fogunk

Egy ideje hallhatjuk azt is, hogy az egészségügyi intézmények felkészültek a betegek ellátására, ami a járványügyi szakértők és az ország vezetői számára valóban megnyugtató lehet, nekünk, hétköznapi embereknek azonban nem feltétlenül okoz nagy megkönnyebbülést. „Az ország vezetőinek azt is mérlegelni kellett, hogy milyen rövid és hosszú távú társadalmi következményei lehetnek a bezártságnak. Az, hogy nem mozdulhatunk ki az otthonunkból, egy idő után mindannyiunk számára traumatizáló hatású, és a pszichés tünetek mellett akár mozgásszervi panaszokat is eredményezhet, hiszen a négy fal között nem lehetünk olyan aktívak, mint korábban. Ráadásul a szorongás oldására nem mindenki találja meg a megfelelő megoldást, sokan például alkoholfogyasztással próbálják ellensúlyozni a felgyülemlett feszültséget. Mindenképp számolni kell a gazdasági hatásokkal is, melyek tovább fokozzák a szorongást.”

Dr. Spányik András is úgy látja, hogy pillanatnyilag igen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a társadalom átfertőzöttsége nagyon alacsony, ami miatt viszonylag kicsi az esély arra, hogy megbetegedjünk. „Amikor be vagyunk zárva, sokkal kevesebb inger ér bennünket, mint amikor szabadon járhatunk-kelhetünk, emiatt hamar elszokunk a társas helyzetektől. Ha viszont ez megszűnik, egyszerre ömlik ránk az a rengeteg inger, amit eddig nélkülöznünk kellett, ami szintén jelentős stresszfaktor. Ha ehhez még hozzáadódik a fertőzésveszély miatti szorongás is, érthető, hogy nem felhőtlen a kiszabadulás lehetősége miatt érzett öröm” - részletezi a szakértő, aki egy érdekes dolgot osztott meg az idősek hozzáállásáról is: „Velük és a krónikus betegekkel kapcsolatban sokszor elhangzott, hogy nagyobb veszélynek vannak kitéve, ezért ők az átlagosnál jobban szoronghatnak a fertőzésveszély miatt. Ugyanakkor az elmúlt hetek tapasztalatai szerint többen gondolják úgy az idősek  közül, hogy ha a koronavírus miatt amúgy is kevesebb idejük van hátra, akkor inkább kockáztatnak és találkoznak a szeretteikkel, ahelyett, hogy bezárkóznának a lakásba, és ott várják meg, amíg a veszély továbbáll.”

Az embereket gyakran feszélyezi a tudat, hogy a mostani nagy valószínűséggel csak átmeneti állapot, és a vírus a későbbiekben visszatérhet. A szorongás épp ezért nem fog egy csapásra köddé válni csak azért, mert az ország vezetői feloldották a kijárási korlátozást.

Jót is hozott a világjárvány

Az egyre többet megengedő lazításra mindannyian másként gondolunk, ami óhatatlanul éket ver az emberek közé - akik ragaszkodnak a maszk viseléséhez, csúnyán néznek azokra, akik hallani sem akarnak a védőfelszerelésekről, ahogy azok is megharagudhatnak a baráti sütögetést szervező szomszédjukra, akik óvatosságból hetek óta nem látogatták meg a nagyszüleiket. „Eddig is megvolt mindenkinek a véleménye a másikról, ezután pedig még inkább meglesz, ami sok konfliktust generálhat. Ezt tovább fokozhatja a vidék-Budapest ellentét is, hiszen sokan potenciális vírushordozóként tekintenek a fővárosban élőkre. Ez meglehetősen felerősítheti a xenofóbiát, az egymástól való elidegenítést” - hangsúlyozza Spányik doktor, aki szerint nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy azért pozitív hozadéka is volt a veszélyhelyzetnek.

A koronavírus felhívta a figyelmünket többek között arra, hogy mennyivel jobb a természetben tölteni az időnket, mint órákon át az autóban ülni, hogy mennyivel örömtelibb otthon, a szeretteink társaságában tölteni a napot. A veszélyhelyzet sok helyen összekovácsolta a szomszédokat, a lakóközösségeket - bevásároltak az időseknek, segítettek nekik levinni a szemetet vagy megsétáltatták a kutyájukat. András szerint  ezek a jó élmények ugyanúgy megmaradnak, mint az ijesztő helyzetek, és sok embernek felnyithatták a szemét, hogy akár a szürke hétköznapokon is lehetne így élni. 

Kiút a krízisből

És hogy visszakanyarodjunk a kiinduló kérdéshez: mégis, hogyan tehetjük túl magunkat az elmúlt hetek traumatikus élményein?  Dr. Spányik András ehhez is szolgált némi iránymutatással: „Az, hogy egy ember lelkiállapota milyen gyorsan áll helyre egy krízist követően, az úgynevezett rezilienciától (= a változásokhoz való alkalmazkodás képessége) függ. Egyénenként változó, hogy ki mennyire reziliens, meghatározzák például az eredeti megküzdési stratégiák, de sokat nyom a latban az alapvető pszichés állapot is. Azok, akik nem bírtak megbirkózni a rájuk nehezedő lelki terhekkel vagy például az alkoholtól reméltek enyhülést a mögöttünk álló időszakban, jobban teszik, ha segítséget kérnek a megfelelő szakembertől.” Spányik doktor azt is hozzátette, hogy bár mára közhellyé vált, mégis igaz, hogy egy-egy krízist követően általában magasabb szinten folytatódnak a dolgok, hiszen a legtöbben tanulunk az adott helyzetből, és megerősödve lábalunk ki a traumatikus időszakból.

https://menoke.cafeblog.hu/2020/03/30/panni-neni-a-koronavirus-el-tudja-vinni-a-hazunkat-ilyen-a-karanten-egy-gyermekotthonban/

https://menoke.cafeblog.hu/2020/04/28/koronavirus-nem-5-percre-se-ugorjon-fel-a-nagyi/

https://menoke.cafeblog.hu/2020/05/07/hipo-versus-alkohol-fertotlenits-okosan/