Persze nem csak ennyi - kért vagy kéretlen - tanácsot kaptam, amikor megszületett a kisfiam, hanem ennek az ezerszeresét, az, hogy ezek közül hány bizonyult tényleg hasznosnak, már részletkérdés... Akadt köztük három olyan, ami tényleg a hasznomra vált, sőt némelyik még ma is jól jön, pedig már rég nem babakorú a legkisebb családtag.

Photo by Kelly Sikkema on Unsplash

1) Készülj fel, hogy olykor utálni fogod a gyermeked apját!

Hogy mi? Neeem, nálunk ilyesmi sosem fordulhat elő! - valami ilyesmi volt az első reakcióm, amikor meghallottam ezt a tanácsot. Megsimogattam a gömbölyödő pocakomat, és lelki szemeimmel láttam magam előtt, hogy milyen csodás lesz majd a férjemmel kettesben gondját viselni a kisfiunknak, a babaillatú lakásban. Ez az álomkép meglehetősen hamar szertefoszlott, és szégyen ide, szégyen oda, valóban adódott jó pár alkalom, amikor nem csak szimplán mérges voltam a gyermekem apjára, hanem kifejezetten utáltam... Akkor és ott nem érdekelt, hogy amúgy milyen figyelmes velem és mennyire jó apuka... Csak az számított, hogy ő édesdeden aludt (füldugóval a fülében!), míg én a hasfájós babánkkal mászkáltam fel-alá éjnek évadján immár harmadik hónapja, vagy hogy volt bátorsága azt mondani, hogy ő fáradt, miután hazajött a fociedzésről... Kár, hogy akkor még nem volt kéznél a Szundító applikáció, ami a baba álomba merülését és nyugodt alvását segítő fehér zajokkal teszi könnyebbé a küzdelmes napokat. Ezt használva talán kevésbé éreztem volna időnként úgy, hogy a világ legönzőbb, legtapintatlanabb és legidegesítőbb férfijával kötöttem össze az életem - ma már persze tudom, hogy csak a fáradtság és a túlbuzgó hormonok mondatták ezt velem, mégsem vagyok büszke ezekre a gondolatokra... 

2) Csak azt engedd be, aki ennivalót hoz vagy kivasal helyetted!

Én alapvetően szeretem, ha vendégek jönnek hozzám, de a váratlanul betoppanó látogatókat világ életemben utáltam. Ha egy összejövetel nincs előre megbeszélve, megeshet, hogy szalad a lakás, hogy nincs mivel megkínálni őket vagy hogy egyáltalán nem vagyok vendégfogadó hangulatban. Nos, a babánk születését követő hónapokban ez utóbbiak akkor is hatványozottan érvényben voltak, amikor a vendégek előre bejelentkeztek A rutinos anyukák azonban előre szóltak: akit nem látsz szívesen ebben az időszakban, azt ne engedd be a lakásba csak azért, nehogy megbántódjon! A családtagok vagy közeli barátok, akik nem hőkölnek hátra csak azért, mert halomban áll a mosatlan vagy a vasalnivaló, vagy mert leharcoltan, nyűgösen látnak, biztos szívesen segítenek: hoznak némi ennivalót vagy besegítenek, hogy utolérhesd magad. Az ilyen értékes kapcsolatok mindig aranyat érnek, de a babás belerázódás időszakában különösen megbecsülendők! 

3) Nincs világvége, ha nem tudsz szoptatni!

Minden anyuka tudja, hogy a babának az a legjobb, ha anyatejjel táplálják, és - kevés kivételtől eltekintve - mindenki törekszik is arra, hogy ezt megadhassa a gyermekének. Megeshet azonban, hogy ez a legnagyobb igyekezet ellenére sem jön össze: nálunk a koraszülöttség szólt közbe, sajnos hiábavalónak bizonyult a hónapokig tartó küzdelmünk. Anyatejből nem volt hiány, de mire a kisfiam akkorára nőtt, hogy elkezdhessük a szoptatást, már olyan szoros barátságot kötött a cumisüveggel, hogy nem sikerült az átszoktatás, pedig több szoptatási tanácsadót is házhoz hívtam és a gyerekorvosunk is aktívan próbált segíteni. Ők egybehangzóan állították, hogy ami tőlem telt, azt megtettem az ügy érdekében, itt az ideje elengedni a szoptatás-kérdést, és ezzel együtt szélnek ereszteni az önmarcangolást, mert nincs világvége, ha valaki nem tud szoptatni! Ettől függetlenül nem érintett túl jól, hogy így alakult, de nem volt választási lehetőségem - az "utca emberét" persze ez a legkevésbé sem érdekelte, és a leghajmeresztőbb helyzetekben kérdezősködtek vadidegenek, hogy hányadán állunk a szoptatással, de akadt olyan is, aki nagyközönség előtt vágta a fejemhez, hogy biztosan azért hasfájós a kisbabánk, mert cumisüvegből etetjük és nem szoptatom...