Bőrünk olyan, akár egy kiterített idegrendszer, aminek következtében az érintés áldásos hatásait már az anyaméhen belül érezhetjük. Az anya hasában növekvő baba egyrészt a köldökzsinórnak, másrészt a bőr-érintésnek köszönhetően tarthat fenn állandó kapcsolatot az édesanyjával, miközben a magzatvíz is folyamatosan simogatja, ringatja. Ebből is látszik, hogy az érintés a legelső eszköz arra, hogy már méhen belül tudassuk a babával: összetartozunk.

– Az érintés rendkívül erősen befolyásolja az idegrendszer fejlődését, például akkor, amikor a várandós anyuka végigsimít a pocakján – a magzatvíznek köszönhetően, rezgések formájában ezt a kicsi is tökéletesen érzékeli, és a kutatási eredmények szerint nagyon szereti. Demcsákné Kelen Ilona pszichiáter azt is kimutatta, hogy amikor a kismama a hasát simogatja és a babájára gondol, szervezetében fokozódik az endorfin-áramlás, amiből a kicsi is részesül, és amellett, hogy boldogság járja át, egyfajta relaxált állapotba kerül – tudtam meg Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológustól, aki figyelemre méltó kutatásokat végzett a babahordozással és a kötődő neveléssel kapcsolatban, amiről a tőle megszokott lelkesedéssel mesélt.

Photo by Luma Pimentel on Unsplash

– Hogyan folytatódik a kötődés kialakulása a születést követően?

– Amikor megszületünk, reflex-szerűen kötődünk azokhoz, akik körülvesznek bennünket, ezt támasztja alá például a fogóreflex, ami annyira erős, hogy az újszülött egy felnőtt ujjára rászorítva és abba kapaszkodva akár a teljes súlyát is képes megtartani. Az úgynevezett megkapaszkodási ösztön jut kifejezésre az átkarolási reflexben is, ami 6 hetes kor körül leépül, mert addigra a babák megtanulják, hogy kik azok, akik valóban oltalmazzák őket és gondoskodnak róluk.

Bizonyos kultúrákban, például Tahitiban azt figyelték meg, hogy a pici babákat féléves korukig folyamatosan testen tartják, és egy percre sem teszik le. Ez nem egyedül az édesanya feladata, hanem a családtagok egymást váltva, kézről-kézre adják a gyerekeket. A helybéliek kultikus magyarázata szerint azért van erre szükség, hogy az új családtagtól távol tartsák az ártó behatásokat, kellemes mellékhatásként pedig a babák sokkal erősebbek és egészségesebbek lesznek. Jean Liedloff amerikai írónő összegyűjtötte a különböző kultúrákban fellelhető, a baba első életéveire vonatkozó tapasztalatokat. Ő is arra jutott, hogy a törzsi kultúrákban teljesen természetesnek számít a baba testen hordozása és a minél intenzívebb testi kontaktus fenntartása.

– Nálunk miért csak mostanában kezd elterjedni ez a szokás?

– Mi az 1700-as években áttértünk a bölcső és a babakocsi használatára, így azóta el lettek választva a szoros testi érintéstől a kisbabák, és nem részesültek különleges bánásmódban. Arra, hogy ez mennyire nem szerencsés, Katona Ferenc vizsgálatai is rávilágítottak. Kutatásaival igazolta, hogy a babák érintésre legérzékenyebb pontjainak a talp, a tenyér, az orca, a száj és a nemi szervek bizonyulnak, a születést követő első érintések pedig olyan hormonokat szabadítanak fel anyában és babában egyaránt, amelyek nagyban hozzájárulnak az életre szóló kötődés kialakulásához. Ezért van az, hogy ha lehet, az újszülötteket azonnal a mama csupasz keblére helyezik, hogy mielőbb működésbe léphessen a kötődési reflex.

Az, hogy a babahordozás hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, igen örömteli. Rosszul teszi, aki azt gondolja, hogy ez sem több az újdonsült szülők hóbortjánál… A babakocsis neveléssel szembenálló, úgynevezett kötődő nevelés olyan immunválaszt vált ki a picikben, ami „megszelídíti” a stresszel együtt járó hormonhatásokat. Erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha biztosítjuk a baba számára szükséges testkontaktust. Ennek egyik alappillére a babahordozás, ami kiegészül az igény szerinti szoptatással és az együttalvással. Azok a gyerekek, akik ilyen bánásmódban részesülnek, felnőtt korukra biológiailag szinte „golyóállóvá” válnak a rossz stresszel szemben, vagyis sokkal kisebb valószínűséggel alakul ki náluk stressz okozta betegség, mint a kevés testi kontaktussal járó nevelésben részesült társaiknál. 

– Hogyan kell „jól hordozni” a kisbabát ahhoz, hogy elérjük ezt a kedvező hatást?

– Fontos, hogy naponta legalább három órán keresztül testen legyen a baba, itt azonban fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a hordozás nem azonos a cipeléssel! A babahordozás nem azt jelenti, hogy fölvesszük és mindenhova magunkkal visszük a gyermekünket, hanem azt, hogy követjük a részletesen kidolgozott hordozókultúra iránymutatásait, amivel kapcsolatban bővebben olvashatunk például ezen az oldalon.

– Ön is mélyrehatóan vizsgálta a hordozott babákat. Milyen tapasztalatokra tett szert?

– Szerencsére igen szoros kapcsolatba kerültem a hazai hordozókultúra legjelesebb képviselőivel, az Ölbebaba Egyesület tagjaival. Az itt dolgozók kivétel nélkül csodálatos, nagytudású emberek, akik elkötelezték magukat a hordozókultúra népszerűsítése mellett, és örömmel segítenek minden erre nyitott érdeklődőnek. Egy alkalommal meghívtak, hogy tartsak előadást a korai fejlődésről, a rendezvényre pedig a gyerekeiket is magukkal hozták a szülők. Voltak, akik hordozókendőben szundikáltak, mások kúsztak-másztak a többiekkel, ami viszont mindannyiukról elmondható, az az, hogy békések, vidámak és szemmel láthatóan kiegyensúlyozottak voltak.

A szülőkkel folytatott beszélgetések nyomán teljesen egyértelművé vált, hogy a gyerekek már 1 hónapos korukra kialakítják a szervezetük működéséhez és az egyéniségükhöz igazodó saját ritmusukat. Jelzik, hogy mikor éhesek, mikor laktak jól vagy mikor álmosak, teljesen fölösleges, hogy a mamák az órához igazítsák a napirendjüket. A kötődő nevelést követő családokban tehát a baba igényeihez igazodnak, ha a picike sír, fölveszik, és ha éjszakánként ez sem nyugtatja meg, maguk mellé veszik a szülői ágyba. Mint látjuk, a kötődő nevelés „nagy hármasa” a testen hordozás, az igény szerinti szoptatás és az együtt alvás.

– Milyen eredményekkel zárultak a babahordozással kapcsolatos kutatásai?

– A vizsgálataimban résztvevő kismamák egy igen árnyalt kérdőív kitöltésével is hozzájárultak a munkámhoz. Ebből a személyes adatok mellett fény derült a szociális háttérre, a párkapcsolat minőségére, a várandósság alatt megélt érzelmekre, a szülés-születés során szerzett tapasztalatokra, a babagondozás módszereire és a sort még hosszan folytathatnám. A kutatásban 250 édesanya vett részt, a gyerekek 6 hónapos és 4 éves kor közöttiek voltak, hordozottak és babakocsisok vegyesen.

Az eredmények is alátámasztották, hogy a magasabb intellektussal rendelkező, tudatosan gondolkodó, kimondottan gyermekszerető, városban vagy fővárosban lakó mamák szívesebben választották a babahordozást, amihez hozzájárult az is, hogy a témával kapcsolatban jóval több információt gyűjtöttek az átlagnál. A további közös munka során az is kiderült, hogy minél rendszeresebb és szakszerűbb a napi 3 órát meghaladó hordozás, annál szorosabbá válik az anya és a kicsi kapcsolata, olyannyira, hogy a leválás időszakában (7 hónapos és 1 éves kor körül) a babának szinte nincs is szüksége a mama pótlását szolgáló, úgynevezett átmeneti tárgyra (ez lehet egy maci vagy épp egy kis kendő, amihez a kicsi erősen kötődik).

Az együtt alvásnak is rendkívül áldásos hatásai vannak, a szülőknek pedig nem kell attól félni, hogy a babát később nem lehet kitessékelni a szülői ágyból, ugyanis – akárcsak a szakszerű babahordozásnak – megvan a pszichológusok által kidolgozott pontos menete annak, hogy 1 éves kor után hogyan szoktassuk át a gyermeket a saját ágyába vagy külön szobájába. A szülőknek természetesen attól sem kell tartani, hogy a szóban forgó időszakban zátonyra fut a szexuális életük, mert egy kis kreativitással ezt is könnyűszerrel át lehet hidalni.

Photo by Emma Goldsmith on Unsplash