Ma már egyáltalán nem biztos, hogy a szegény szülők gyerekeinek is nélkülözniük kell felnőttként, mint ahogy arra sincs garancia, hogy a jómódúak csemetéi szintén gazdagságban élnek majd. Szülőként nem elég a szerencsére bízni, hogy a gyerekek jól kezelik-e majd a pénzt, az ugyanis, ahogyan mi bánunk vele, sokkal meghatározóbb a kicsik jövője szempontjából, mint gondolnánk.

Himer Csilla pénzügyi coach és pénzpedagógus saját módszert dolgozott ki arra, hogy könnyen alkalmazható és eredményes praktikákkal jobbá tegye a szülők aktuális pénzügyeit, akik így jó példával szolgálhatnak a gyerekeiknek is. – A hozzám fordulókat soha nem sablonos nevelési elvekkel látom el, hagyva, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak, mert azt gondolom, hogy egy jó zsebpénzügyi szakértő figyelembe veszi a gyerek életkorát is. Ha ezzel nem számolnánk, tulajdonképpen fejjel mennénk a falnak, és csak megutáltatnánk a gyerekekkel azt, amit tanítani szeretnénk nekik. Nem hiszem, hogy egy 14 éves kamaszt pénzügyi nevelés címén lekötne a három kismalac meséje, ahogyan az sem vezet eredményre, ha anyu és apu szájbarágós feladatokat old meg velük egy munkafüzetből – foglalja össze Csilla a módszer lényegét, amely többek között azért lehet sikeres, mert a pénzügyeket összekötötte a játékkal.

Photo by Janko Ferlič on Unsplash

Hogyan viszonyul a pénzhez a most felnövekvő generáció?

Anyagi helyzettől függetlenül sok szülő számol be arról, hogy a gyereke nem értékeli a pénzt, ugyanakkor tehetősebb családokban is láttam példát arra, hogy a gyerekek, bár megtehetnék, egyáltalán nem szórják a pénzt. Kétszer is meggondolják, mire költenek, és egy-egy drága holmi láttán azt mondják, hogy nekik ez nem ér meg ennyit. Az, hogy ki hogyan viszonyul a pénzhez, egyrészt azon múlik, milyen példát lát maga körül, másrészt sokat nyom a latban, milyen motiváló hatások érik.

Melyik életszakaszban alapozzák meg a gyerekek a pénzügyi gondolkodásukat?

A szülői parancsok és tiltások a gyerekek életének körülbelül első hét évében meghatározóak, a következő hét év viszont az úgynevezett ellendriverek kialakításáról szól: ilyenkor azoké a hatásoké a főszerep, amelyek a későbbiekben nagyon eltökéltté tehetik őket egy-egy cél elérése érdekében. A gyerekkori álmok és vágyak időszakában egyre határozottabban körvonalazódnak a jövőre vonatkozó elképzelések, és ahogy kitágul körülöttük a világ, nem csak azt fogalmazzák meg magukban, milyenek szeretnének lenni, hanem azt is, milyenek nem.

A szülői házból kilépve egyre több helyen fordulnak meg a gyerekek, iskolába, edzésekre, különórákra járva mind több új információt szívnak magukba, és sok-sok új embert ismernek meg. Közöttük akadhatnak olyanok, akikhez szorosabban kezdenek kötődni, és akikre mentorként, sőt példaképként tekintenek. Ilyenkor fogalmazódhat meg bennük az (nem csupán a pénzügyekre, de az élet bármely területére vonatkozóan is), hogy „még nem tudom, hogyan fogom csinálni felnőttként, de biztosan nem úgy, ahogy anyuék”.

Mi a leggyakoribb hiba, amivel mi, felnőttek rossz irányba terelhetjük a gyerekek pénzügyi gondolkodását?

A pénzügyi nevelés terén főbenjáró bűnnek tekintem azt, ha a pénz otthon tabu, amiről nem beszélnek. Ennek oka lehet részint az a családi hozzáállás, amely szerint a pénz rossz, és ezért még beszélni sem szabad róla, részint az a rosszul értelmezett kímélet, ami miatt nem akarják a gyerekeket beavatni a pénzügyekbe még olyan szinten sem, amelyik pedig a számukra is érthető lenne. Napjainkban a felnőttek hajlamosak sok mindent kivenni a gyerekek kezéből, mondván, ne legyen más dolguk, csak a tanulás – ezzel viszont megfosztják őket annak a lehetőségétől, hogy találkozzanak az élet fontos kérdéseivel.

Attól sem kell félni, hogy a gyerekek nem értik meg a pénzügyeket, hiszen ha koruknak megfelelően beszélünk róluk, helyükön tudják kezelni a dolgokat. A gyerekek alapvetően kíváncsiak, így biztos, hogy nyitottak az új információkra, sőt nagy valószínűséggel kérdéseket is feltesznek majd, amelyeket nem tanácsos válasz nélkül hagyni. Soha ne hajtsuk el őket azzal, hogy „Te még kicsi vagy, úgysem érted!”, vagy ami ennél is rosszabb, hogy „Ez nem a te dolgod, ne üsd bele az orrodat!” 

Hogyan lehet ellensúlyozni a szülői baklövéseket?

A tudatosság mellett nagyon fontos, hogy a szülők tegyék rendbe a saját pénzügyi gondolkodásukat is, hiszen a gyerekek elsősorban tőlük tanulnak. Tudomásul kell venni, hogy a gyereknevelésnek szerves részét képezi az is, hogy megalapozzuk a pénzügyi ismereteket. A családtól kapott értékrend a gyerekek belső iránytűjeként segít majd felnőttként eligazodni a nagyvilágban, aminek meghatározó szerepe lesz akkor is, amikor fontos döntéseket kell hozni. Sok szülőből hiányzik a rugalmasság és a megegyezésre való hajlandóság a pénzügyek kapcsán, pedig a gyerekek később nagy hasznát vehetnék ennek, például egy állásinterjún, amikor a bérezésről tárgyalnak.

Azoknak a szülőknek, akik valóban felelősséget éreznek a csemetéjük jövőjét illetően, nem lenne szabad kiengedniük a kezükből azt a lehetőséget, hogy megtanítsák neki, hogyan lehet sikeres. Ha ezt elmulasztják, meglehetősen nagy az esély arra, hogy a gyerek nem azt az értékrendet sajátítja el, amelyet szeretnének átadni neki.

Jól dönt az a szülő, aki zsebpénzt ad a gyerekének?

Igen, hiszen ezzel a gyerek hasznos gyakorlati ismereteket szerezhet, főleg ha a szülők kézben tartják az irányítást. Fontos például, hogy ezen a téren is legyenek szabályok, ne alkalomszerűen adjanak a gyereknek ilyen-olyan összeget, arra várva, hogy úgyis szól, ha megint szüksége lenne pénzre. Ennek nincs sok értelme, ugyanis csak azt tanítjuk meg, hogy hogyan költse el a pénzt, ezt pedig mindenki tudja.

Napjainkban a gyerekek irgalmatlan összegeket kapnak a szüleiktől költőpénzként, szabályozott keretek nélkül. Pedig a zsebpénz akár megállapodás kérdése is lehetne, a már nagyobbakkal ugyanis tárgyalhatunk – sőt tárgyalnunk is kellene! – róla. Az így létrejött megállapodás lehetne az első lecke a gyerek számára arról, hogy miként kell alkudozni, és hogyan érvényesítheti az érdekeit.

Ennek köszönhetően megtanulhatná azt is, hogy ha a felek „kezet ráztak”, és felállították a szabályokat, akkor azokat be is kell tartani. Az már részletkérdés, hogy hetente vagy havonta kapja-e a pénzt, attól függ, hogy melyik ideálisabb a szülőnek és a gyereknek. A megállapodáshoz a szülőnek is tartania kell magát, és akkor sem szabad elgyengülnie, ha a gyerek őzikeszemekkel néz rá vagy épp hisztizik azért, hogy kapjon némi kiegészítést a zsebpénzen felül. Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, de néhány ilyen alkalom után megedződnek a felnőttek is.

Persze az újratárgyalás lehetőségét sem szabad elvetnünk: azért, mert korábban megállapodtunk a zsebpénz összegéről, az átadás időpontjáról és rendszerességéről, még semmi sincs kőbe vésve, vagyis bizonyos időközönként változtathatunk a szabályokon, igazodva az árak emelkedéséhez és az életkörülmények változásához. A gyerekek nem örülnek neki, én mégis azt szoktam javasolni a szülőknek, hogy ne akarják ők biztosítani a fedezetet a nagyok komolyabb igényeire, hanem ösztönözzék őket arra, hogy időnként vállaljanak munkát, hogy megvalósíthassák a céljaikat.