Az, hogy egy anyuka mikor menjen vissza dolgozni a kisbabája mellől – már ha egyáltalán van hova visszamennie –, majdnem olyan horderejű döntés, mint az, hogy mikor érkezett el az idő a családalapításra.

A múltkor három olyan anyuka osztotta meg velem a gondolatait, aki 3 évig boldogan babázott, most pedig az érem másik oldalát vesszük szemügyre közelebbről: Adri, Tündi és Szilvi arról mesél, hogyan tértek vissza a munkahelyükre a babájuk mellől – egyikük már a szülés után 2 héttel.

Adri, Bence és Emma

Adri: Bence a gyerekek, én pedig a felnőttek közelségére vágytam

Németh Adrienn, a 3 éves Bence és a 9 hónapos Emma anyukája 2008. január 1-je óta dolgozik egy italnagykereskedésben. – Hivatalosan sofőrelszámoltatóként végeztem a munkámat, de az itt töltött évek alatt megtanultam mindent. Beszerzést, vevőkiszolgálást, rendelésfelvételt vagy például a pénztárkezelést. Amikor kiderült, hogy Bence úton van, minden kolléganőm örült, de a leglelkesebb kétségtelenül az édesanyám volt, aki szintén ennél a cégnél dolgozott. A főnökasszonyom is nagyon aranyos volt, azt mondta, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet, mivel osztozott az örömömben, de ugyanakkor sajnálta, hogy egy időre nélkülöznie kell. Bencével végül úgy alakult, hogy egészen az utolsó hónapig dolgoztam. Mivel ez egyáltalán nem megterhelő irodai munka volt, és én is szuperül éreztem magam, mentem, amíg csak lehetett – kezdi a történetét Adri, aki az anyaság minden pillanatát élvezte a kisfiával. – Bence áldott jó baba volt, nyugis, nem sírós, nem beteges. Ám a második szülinapjához közeledve észrevettem, hogy az én társaságom már kevés neki, és gyerekek közelségére vágyik. Sajnos nem sok kisgyerekes család lakik a közelünkben, így gondoltunk egy nagyot, és beirattuk a bölcsibe – folytatja Adri, aki nem fél kimondani, hogy neki is hiányzott a felnőttek társasága. – Mivel már nem vagyunk annyira fiatalok a férjemmel, időközben belevágtunk a tesó-projektbe. Ez annyira remekül sikerült, hogy mire Bence bölcsibe ment, én pedig kezdhettem a munkahelyemen, már a harmadik hónapban jártam Emmával. A főnökasszonyom ennek ellenére örömmel visszavett. A csapat eddigre eléggé lecserélődött (anyukám is nyugdíjba ment), de az új lányok is örültek, hogy visszamentem, még ha csak ideiglenesen is. Emma 2017. októberében született, vele is az utolsó hónapig dolgoztam. Úgy tervezem, hogy jövő ősszel ő is bölcsis lesz, már csak azért is, mert a munkahelyemen nagyon várnak vissza. Abban, hogy a 2 gyerek között visszamentem dolgozni, mindenki támogatott és nekem is sok lett volna 5-6 évet egyben itthon tölteni. Vágytam egy kis kihívásra, ami túlmutat a peluscserén, szerettem volna hasznosnak érezni magam, pénzt keresni, felnőttekkel kommunikálni és rendszeresen kimozdulni itthonról – mondja Adri, aki szerint egy ilyen döntéshelyzetben nem lehet általános tanácsot adni: – Mindenki maga ismeri a gyermekét, a munkahelyét, a főnökét és az anyagi helyzetét. Bencének sok szempontból jót tett a bölcsi, ezért nem bántam meg a döntésemet, újra így csinálnék mindent.

Tündi és Toncsi

Tündi: Jobban nem is alakulhatott volna!

Kulcsár Tündi kislánya, Toncsi születése előtt is abban a varrodában dolgozott, ahová a baba mellől visszatért. Eredetileg nem itt szerette volna folytatni a pályafutását, mert egyáltalán nem szeretett itt dolgozni, de hiába próbálkozott sok helyen, nem talált másik munkát. Tündi története végül mesés fordulatot vett: – Az egyetlen érv, ami amellett szólt, hogy ebbe a varrodába jöjjek vissza, az volt, hogy abszolút családbarát munkahelynek mondható, náluk például zökkenőmentesen megoldható volt, hogy állandó délelőttös műszakba kerüljek. Amikor újra munkába álltam, másik csoportba tettek, más feladatokat kaptam, más lett a közvetlen főnököm, ami elég volt ahhoz, hogy remekül kezdjem érezni magam közöttük. Ez annyira pozitív változást hozott az életembe, hogy azóta egy cseppet sem bánom, hogy ide jöttem vissza dolgozni – meséli lelkesen Tündi, aki elsősorban a piszkos anyagiak miatt tért vissza a munkahelyére. – Egyszerűen nem engedhettük meg magunknak, hogy Toncsi két éves kora után is itthon maradjak, bármennyire is élveztem a kislányom társaságát. Lelkileg felkészültem rá, hogy vissza kell térnem a korábbi taposómalomba, de nem ez történt: itt hagynak kibontakozni, lehetnek önálló ötleteim és gondolataim, ami lássuk be, egy gyárban manapság ritka, mint a fehér holló. A másik, ami miatt a szívembe zártam a kollégáimat az az, hogy rendkívül megértőek, hiszen tudják, hogy egy kicsi gyerekkel nem mindig fenékig tejfel az élet. Soha nem csinálnak ügyet abból, ha el kell rohannom vagy netán több hétig táppénzen vagyok, mert Toncsi megbetegszik, szóval ez az egyik legjobb döntés volt, amit az utóbbi időben hoztam. Toncsinak nagyon jót tett a bölcsis közösség, nekem pedig felüdülés újra felnőttek között mozogni – folytatja Tündi, aki nem rejti véka alá, hogy jól esett kiszakadni a pelenkázás-altatás-gügyögés-főzés-takarítás végtelen körforgásából. Tündi arról is kendőzetlen őszinteséggel beszél, hogy időnként rettentően fárasztó dolgozó nőként, anyaként és odaadó feleségként helytállni, azonban ő is meglepve tapasztalta, hogy amióta visszatért a munkahelyére, sokkal több türelme van a kislányához, amihez nagyban hozzájárul az, hogy teljesen magára talált a varrodában. – A páromon kívül mindenki furcsállta a családban, hogy nem maradok itthon Toncsival 3 éves koráig, de miután látták, hogy ez a döntés milyen kedvező változásokat hozott mindkettőnk életébe, senki nem szólt egy rossz szót sem – idézi fel Tündi, aki fontos gondolatokat gyűjtött csokorba azoknak az anyukáknak, akik azon morfondíroznak, hogy visszatérjenek-e a munkába. – Tisztában vagyok vele, hogy abszolút anya és gyerekfüggő, hogy kinél mikor jön el a munkábaállás ideje, azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az a sok negatív dolog, amit a korai bölcsikezdésről mondanak, nem feltétlenül valósul meg. Egyáltalán nem biztos, hogy a kicsi beteges lesz (ez a veszély az oviban is fennáll), ahogy az sem, hogy nem bír majd az anyukája nélkül létezni (erre is igaz, hogy az oviban is ugyanúgy felmerülhet). Ahhoz, hogy megszülessen a döntés, érdemes minél többet olvasni, kérdezni, és ami a legfontosabb: nem azokra hallgatni, akik meg sem próbálták – foglalta össze Tündi.

Szilvi, Kristóf és Patrik

Szilvi: Két hét múlva akcióban

Kovácsné Rákász Szilvia a "papírforma szerint" tanítónő, de eladóként dolgozott egy osztrák cégnél, mielőtt megszületett volna az első kisfia. A munkahely, ahol Szilvi a várandóssága nyolcadik hónapjáig dolgozott, jelesre vizsgázott családbarátságból: – A főnökeim és a munkatársaim is nagyon jól fogadták a hírt, hogy babát várok, tényleg minden elképzelhető segítséget megkaptam, például plusz pihenőidővel és csak nekem fenntartott pihenőszékkel tették komfortosabbá a mindennapjaimat. A férjemmel mindenképpen szerettünk volna kistesót Kristófnak, ami még azelőtt összejött, hogy visszamentem volna dolgozni, a fiúk között 22 hónap a korkülönbség. Mivel a pénz nagy úr, muszáj volt itthon valamilyen munkát keresnem – kezdi történetüket Szilvi, aki igazán szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis két pici gyerekkel is gyorsan felvették egy hazai újságkiadó céghez adminisztrátornak, otthonról végezhető feladatokkal. – A mindennapi életünket sajnos nem tudtuk volna kizárólag a férjem fizetéséből kivitelezni, ezért nem volt kérdés, hogy visszatérek a munkafrontra. Mivel a nagyobbik fiam egy igazi álombaba volt, félelem nélkül ültem vissza a gép elé Patrik születése után 2 héttel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszerű volt, sőt az igazat megvallva cudar nehéznek bizonyult egy 2.5 évessel és egy csecsemővel napi 6 órát dolgozni, de azóta mindhárman belejöttünk – folytatja boldogan Szilvi, aki tényleg nagy fába vágta a fejszéjét, de nem fogott ki rajta ez a kihívás, olyannyira, hogy ma sem tenne semmit másképp. A környezete is elismerően nyilatkozott, a mai napig vannak, akik megemelik a kalapjukat Szilviék előtt: – Sokan elcsodálkoztak rajta, hogyan tudjuk ezt a tempót tartani, az én "titkom" az, hogy vannak olyan szituációk, amikor az embernek nincs választása, bírni kell, még akkor is, ha piszok nehéz. A munka része egyébként zökkenőmentesen működött, bár a picikém jó pár akadályt gördített elém. Az ismerősöktől és ismeretlenektől kapott bíztató szavakból a mai napig nagyon sok erőt merítek. Negatív megjegyzést nem tett rám senki, de az igazság az, hogy ha így lett volna, akkor sem törődtem volna vele, mert számunkra az az első, hogy mindent meg tudjunk adni a gyerekeinknek – teszi hozzá Szilvi, aki szerint három okból "siet vissza" egy anyuka a munkahelyére a baba mellől: egyrészt kell a pénz a családi kasszába, másrészt a felnőtt társaság hiányzik az anyukának, harmadrészt pedig annyira szereti a munkáját, hogy nem szeretne több évet kihagyni. – Én mindegyiket abszolút megértem. Mi is imádjuk a gyerekeinket, de egy idő után igenis szükségem volt a felnőtt világra is. Senkit nem bíztatok arra, hogy tegye azt, amit én csinálok, ugyanakkor lebeszélni sem szeretnék senkit, hiszen minden család más és más, és azt, hogy kinek mi a jó, azt nem a kívülállóknak kell eldönteni – mondja Szilvi, akivel maximálisan egyetértünk.