A szerelem városa nekem nem Párizs vagy Velence, hanem az észak-olasz Verona. Amíg csak képeslapról ismertem, csendes, meghitt helynek képzeltem, melynek minden szegletét átjárja Rómeó és Júlia igaz szerelmének legendája. Bár valóban ez a helyiek legnagyobb büszkesége, azt mondják, lakhelyük szépsége és a rájuk maradt antik templomok és kolostorok a shakespeare-i hősök nélkül is vonzaná a látogatókat.

A belvárosban, bárhová is csöppen az ember, mesebeli a kalandozás: a zegzugos utcák kis régi boltokat, klasszikus olasz kávézókat (azaz bárokat), kockás abroszos vendéglőket rejtenek, ahol a napérlelte paradicsomból, mozzarellából és friss ruccolából készült saláta láttán úgy éreztem, az olasz zászlóból kaptunk ízelítőt.

A város szerencsés fekvésének köszönhetően a zord idő ritkán látott vendég Veronában

Szerencsés csillagzat alatt

Úgy tartják, Verona egyike a legszebb és legrégebbi olasz városoknak, 250 ezer lakosával a második legnagyobbnak számít Veneto tartományban Velence után. Egészen közel fekszik a Garda tóhoz (kocsival mindössze 20 perc az út, és a látvány, ami ott fogad, szintén semmihez sem fogható), az Adige folyó partján, az Előalpok lábainál – ennek köszönheti kedvező klímáját. Csak a viszonyítás kedvéért: Milánó, ahol köztudottan gyakori az esőzés, a köd és a rossz idő, mindössze 161 kilométerre található, ennek ellenére Veronában a zord időjárás szerencsére egészen ritka vendég. Közlekedés szempontjából is szerencsésnek mondható, vasútállomása – a Porta Nuova és a Porta Vescovo – fontos és forgalmas pontja a Velencét és Milánót összekötő útvonalnak, de a nagyobb észak-olasz városok mindegyikéből átszállás nélkül elérhető.

Ha szerencsénk van, a hatalmas sátras piacon is elidőzhetünk

Verona A-tól Z-ig

Érdemes időt szentelni a városra, hiszen rengeteg látnivalót rejt magában. Az általunk bejárt két útvonal persze csak javaslat, kedve szerint mindenki tehet kitérőket, a lényeg, hogy minél többet felfedezzünk Veronából, Sant’Anastasia templomától a San Zeno bazilikáig.

1. útvonal – Történelmi városrész

A román stílusú Dóm, mely a XII. században épült, az Adige folyóhoz egészen közel helyezkedik el, azon a részen, melyet a rómaiak a termálfürdőzésnek szántak. Bár több korban is végeztek rajta átalakítási munkálatokat, az épület csodálatos művészeti alkotásokat és antik vonásokat rejt magában. Az épületegyüttes részét képezi a S. Elena és a San Giovanni in Fonte templom, sőt, ide tartozik még a Piazza del Vescovado, vagyis a Vescovado tér is.

Fotó: Kovács Zoltán

A Dóm közelében helyezkedik el a Központi Könyvtár, és csak rövid sétára van szükség ahhoz, hogy elérjük a XIII-XV. században, gótikus stílusban épült Sant’Anastasia templomot. Ha továbbhaladunk a Corso Sant’Anastasia-n, az igencsak élénk forgalmú Piazza delle Erbe-re érünk, mely a román kori udvar központját képezte, s amit az égbe magasodó Torre dei Lamberti torony tesz különlegessé. A teret különböző korokban épített, csodás házak ölelik körül, melyek közül néhány még ma is látható freskókkal díszített.

A szomszédos Piazza dei Signori napjainkban is viseli az egykori velencei fennhatóság nyomait. A tér közepén elhelyezkedő Dante Alighieri szobor állít emléket a nagyszerű költő hosszas itt tartózkodásának. Itt található ezen felül a Palazzo del Comune – amit az Igazság Palotájának is hívnak –, a Palazzo del Capitano, a Loggia del Consiglio, ami az 1400-as években épült, valamint a Palazzo del Governo. Egészen közel helyezkedik el a román stílusú S. Maria Antica templom, melyben megtekinthető Verona egykori ura, Cangrande I. della Scala sírja. Az Arche Scala épületegyüttes őrzi Mastino II. és Cansignoro holttestét, akik szintén fontos szerepet játszottak a város történelmében.

Galambokból Veronában sincs hiány

2. útvonal – Modern városrész

A Piazza delle Erbe-ről, az elegáns Via Manzinin keresztül érhetjük el a Piazza Brá-t, amit Verona egyik legnagyobb büszkesége, az időszámítás szerinti I. században épült Aréna ural. Első ránézésre az épület olyan, mint a római Colosseum kicsiben. Abban is hasonlítanak egymásra, hogy némi csalódottság vett erőt rajtam, mikor beléptem: valamelyik részén folyton munkálatok folynak, így kívülről tényleg sokkal kellemesebb a látvány. A kilátás azonban, ami a legmagasabb lépcsőfok tetejéről elénk tárul (nemcsak távoli épületek bukkannak fel így, hanem a közeli Alpok havas csúcsai is), talán kompenzálja a felállványozott belső tér kissé kiábrándító látványát.

Ha szerencsénk van, végigsétálhatunk a főtéren felvert „sátras” piacon, ahol nem csak emléktárgyakat, de házi sajtot, szárított paradicsomot, nagy szemű olivát, halat és saját készítésű kenyeret is találni. Nem kell messzire menni az Arénától, hogy megcsodáljuk a legnagyobb részt a velencei fennhatóság korában épült nevezetességeket: a Palazzo della Gran Guardia-t, valamint a Palazzo Barbieri-t, ami a mostani városi tanács székhelye. A Via Roma-n folytatva az utat elérjük a Castelvecchio-t: az impozáns méretű kastély II. Cangrande uralkodása alatt épült az Adige folyó partján, és ma Művészeti Múzeumnak ad helyet.

A Corso Cavour végén található a San Lorenzo templom, és a Krisztus utáni I. században épült, román stílusú Porta Borsari. Ha áthaladunk ezen a kapun, folytathatjuk utunkat az azonos nevet viselő utcán – vagyis a Via Porta Borsari-n –, mely a Piazza delle Erbe irányába kanyarog. Sétánk felénél érdemes megcsodálni a páratlan szépségű, román stílusú San Giovanni in Foro templomot.

Ritka pillanat, amikor senki sem legyeskedik Júlia szobra körül

Rómeó és Júlia nyomában

Giulietta Capuleti és Romeo Montecchi tragédiáját első ízben a vicenzai Luigi da Porto vetette papírra 1524-ben, de az csak hatvan évvel később vált halhatatlanná, William Shakespeare tollából, aki Verona városát álmodta a szomorú szerelmi történet helyszínéül. A két fiatal tragikus sorsa sokak fantáziáját megmozgatta, és nem is kellett sokat várni, hogy a legenda a valósággal keveredjen: a városban többen is felismerni vélték az események színhelyét, tudni vélték, melyik utcában lakott Rómeó, s hogy melyik erkélyen súgta az éjszakába szerelmi vallomását Júlia. A történet szempontjából kulcsfontosságú helyszín a Capuleti család otthona, ahol a két gyűlölködő nemesi család sarjai első látásra egymásba szerettek, ami a híres erkélyjelenet után a szenvedélyes éjszakán be is teljesedett.

A helyi elbeszélés szerint Verona összes lakója összegyűlt a magát halottnak tettető Júlia koporsója körül, és közösen kísérték utolsó útjára a lányt, aki azért vállalta ezt a színjátékot, hogy elkerülje házasságát az apja által kiválasztott vőlegénnyel – aki azért sem vezethette volna oltár elé a lányt, mert titokban összeházasodott Rómeóval. A ház, melyben a legenda szerint a Capuleti család lakott, valójában hosszú ideig a Dal Cappello család tulajdonát képezte. A névhasonlóság miatt eshetett a választás erre az épületre, aminek története egészen a XII. századig nyúlik vissza.

Mostani formáját mindössze hetven évvel ezelőtt nyerte el, a veronai városvezetés ugyanis 1905-ben megvásárolta a házat, és az akkori múzeumigazgató, Antonio Avena alakíttatta olyanná, mint amilyennek Shakespeare megálmodta. Hogy eredetileg ki építette a házat, örök rejtély marad, a feljegyzésekben ugyanis név helyett csak az „egy középkori díszlettervező” megjelölés szerepel. Júlia háza, vagyis a Casa di Giulietta a Via Cappello-n található, egy egészen forgalmas sétálóutcából térhetünk be az udvarába, ahol Júlia szobra is áll.

Az ajándékbolt portékái között nem nehéz gigagiccsre bukkanni

A monda szerint, ha megfogjuk a szobor jobb mellét, szerencsések leszünk a szerelemben, sőt, egy kívánságunk is teljesül. Bizonyára rengetegen kívántak már Júliától, a szobor szóban forgó testrésze – ugyanúgy, ahogy a római Szent Péter szobor bal lába – egészen kifényesedett (sőt, mára Júlia bal mellét is ragyogóan fényesre simogatták a turisták). A híres erkéllyel szemben található a Giulietta e Romeo ajándékbolt, ahol az öngyújtótól a kispárnán át a pólóig szinte bármilyen használati tárgyat fellelhetünk, amit a veronai szerelmesek nevével, és sok-sok szívecskével tettek egyedivé.

Karácsony közeledtével az udvar közepén (egy kissé viharvert) fenyőfát is felállítottak, amire az ott járó szerelmesek kis kártyákat akaszthatnak a nevükkel, rövid üzenetükkel ellátva. Belépődíj ellenében körbe is járhatunk a házban, ahol a korabeli bútorok mellett megtekinthető a Claire Danes és Leonardo di Caprio főszereplésével 1996-ban készített filmben használt hitvesi ágy is. Semmi kétség nem fér hozzá, a modern technika ezt a shakespeari mesevilágot is behálózta, méghozzá a szó szoros értelmében véve: a házban az egyik kis szobában számítógépek állnak, azért, hogy az ide látogatók e-mailt írhassanak Rómeónak és Júliának.

Ha már ott jártunk, mi is üzentünk nekik, igaz, válasz eddig nem érkezett – viszont amit Júlia szobránál kívántam, már teljesült!