Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy karácsonyi kekszsütést rendezünk a konyhánkban: bár a hely igen szűkös, a hangulat mindig remek, az apukák forralt boroznak, a sülő mézeskalács illata pedig szép lassan átjárja az egész lakást. Alig vártam, hogy idén is sor kerüljön a sütigyártásra, azzal azonban nem számoltam, hogy egy szappanopera kellős közepén találom magam, amikor körbeküldöm a lehetséges időpontokat...

Egy év alatt - sajnos vagy szerencsére - nagyon sok minden változhat. Tavaly ilyenkor elég volt 4-5 üzenetet váltani, és meg is volt, mikor érnek rá Annáék, s hogy mikor szabadnaposak Erikáék a férjével. Beszereztem a hozzávalókat, vendégfogadásra alkalmassá tettük a lakást, és jöhettek is a többiek: a két barátnőm, a párjaik, Annáék két kislánya és Erikáék kisfia. Tavasszal egy fővel bővült a társaság, Annáéknál ugyanis megszületett a harmadik gyerek, Erikáék viszont nyár végén úgy döntöttek a férjével, hogy útjaik különválnak. Nem csaptak nagy patáliát, szépen tettek pontot a kapcsolatuk végére, már csak azért is, hogy a kisfiuk a lehető legkevésbé sérüljön.

Fotó: innen

Annáék és Erikáék csak nálunk szoktak találkozni, de év közben olykor-olykor megkérdezik tőlem, mi újság a másikkal. Szóval Anna tudja, hogy Erika egyedül maradt a kisfiával (és nem mellesleg elmeséltem neki azt is, hogy egy jó ideig biztos nem akar randizni senkivel), ahogy Erika is értesült Annáék kislányának születéséről (még egy kis apróságot is küldött rajtam keresztül a babának). 

Mivel nem mindig zökkenőmentes három család időbeosztását összeegyeztetni, a napokban fel is vetettem a lányoknál, hogy találjuk ki, mikor üssük nyélbe az idei mézeskalácsozást. Anna gyanúsan sokáig váratott a válasszal, pedig az üzenet mellett hamar megjelent a kék pipa, vagyis elolvasta, amit írtam. Hosszas gondolkodás eredményeként pattanhatott ki a fejéből az ötlet, amit a gyerekek fürdési idejében osztott meg velem: "Mi lenne, ha idén férfimentes sütögetést tartanánk? A bor miatt ne aggódj, így is el fog fogyni!" és még egy kacsintó fejet is képes volt odabiggyeszteni... 

Ha ezt a friss-szingli barátnőm javasolta volna, talán nem is lepődtem volna meg, na de Anna?! Már láttam is magam előtt lelki szemeimmel, ahogy kitessékelem itthonról a férjemet, aztán bebocsátást nyernek a barátnőim a gyerekekkel (akik közül az egyik alig múlt 6 hónapos...) Nekiállunk kekszet szaggatni, közben szép iramban fogy az egyébként az apukákat megillető forralt bor... Na, ezt nem! Már csak azért sem, mert Erika örömmel jönne bármikor a kisfiával, még azt is megbeszélte az exével, hogy ha kell, a sütögetés kedvéért elcserélik az apás hétvégét anyásra. 

"Szerintem maradjon minden a régiben!" válaszoltam, és beszúrtam mellé egy mosolygós fejet, bár egy cseppet sem éreztem derűsnek a helyzetet. Szó szót követett, aztán éjjel 1 körül kibújt a szög a zsákból, immár udvariaskodásból odabiggyesztett szmájlik nélkül: "Ne haragudj, de mi akkor ezt kihagyjuk. Lehet, hogy túlparázom, de mi van, ha Erika szemet vet Petire?" Ajjaj, ebből nem lesz könnyű jól kijönni, gondoltam: "Valami nem oké köztetek?" dobtam be a nagy kérdést, amire már csak reggel jött a válasz: "De, de, minden rendben, de én akkor sem szeretném." 

Hát jó, legyen ahogy Anna akarja, akkor Erikával szaggatjuk majd a mézeskalácsokat. Kerestem egy hülye kifogást, és megírtam neki, hogy Annáék karácsony előtt már nem érnek rá egyik hétvégén sem. "Ó, ezt igazán sajnálom. Idén ez már a negyedik program, ahol nem látnak szívesen, amióta Ádámmal szétmentünk. Ha az a gond, mondd meg nyugodtan Annának, ne féljen, nem kell a férje!"

Inkább nem továbbítottam Erika válaszát Annának, így is eléggé felsültem az idei mézeskalácsozással...

A borítóképért Marc Schäfer-t illeti köszönet, a fotóra az Unsplash-en bukkantunk.