Harmincon túl már feltűnhetnek az első apróbb ráncok, és a fáradtság is sokkal szembetűnőbb nyomokat hagy a bőrön, mint néhány évvel korábban. A rendszeres arctisztítás és a tiszta, természetes arcápolók használata innentől kezdve már-már kötelező, ha azt szeretnénk, hogy bőrünk minél tovább szép és ép maradjon.
Ebben az életkorban a legtöbben már jól ismerjük a bőrünket: tudjuk, milyen a bőrtípusunk, mely kozmetikumokat szereti legjobban az arcunk, mire vagyunk érzékenyek, mitől kell óvni magunkat. Tudjuk azt is, hogy legkésőbb a harmincadik születésnapunkat követően be kell szereznünk az első szemránckrémet, és azt rendszeresen használnunk is kell.
Fotó: innen
- A harmincas nők közül sokan következetesen ápolják az arcukat: reggel és este végeznek arctisztítást, azután tonikot használnak és hidratálják a bőrüket. Hetente egyszer időt szakítanak a radírozásra és nem engedik meg maguknak azt a „luxust” – amit huszonévesen még gyakran elkövettek – hogy sminkkel az arcukon bújnak ágyba.
- Mivel ebben az életszakaszban igen aktívan élünk, sok feladatot látunk el és szívesen töltjük az időt szórakozással, az olyan készítményeket részesítjük előnyben, amelyek könnyen kezelhetők és gyorsan hatnak. Azt azonban ne feledjük, hogy a bőrünk meghálálja a gondoskodást!
- Túllépve a harmincon eljön az ideje annak, hogy lecseréljük a korábban hatékonynak bizonyuló kozmetikumainkat, bőrünk igénye ugyanis megváltozik. Hetente egyszer kényeztessük tápláló maszkkal az arcunkat – nyakunkra és dekoltázsunkra is tegyünk belőle – vagy használjuk a hatóanyagokat koncentráltan tartalmazó szérumokat. A szemkörnyék ápolása reggel és este is fontos!
- Akik azon szerencsések közé tartoznak, hogy huszonévesen csak mások arcán látták a szarkalábakat, a harmincon túllépve saját szemkörnyékükön is felfedezhetik azokat. Az életmódunk ebben a korban már kulcsfontosságú: aludjunk eleget, figyeljünk oda a táplálkozásunkra és fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot. A szemkörnyéket szemránckrémmel ápoljuk, sajnos nem igaz, hogy „bármi megteszi”!
- Bár a pattanások erre az életkorra már nem igen jellemzők, tanácsos egy, a bőrünk színének megfelelő korrektort beszerezni. Ezzel eltüntethetjük a bőrhibákat – például a szem alatti karikákat – aminek köszönhetően máris kisimultabbnak tűnik az arcunk.
- Ha az arcunk nagyon fáradtnak tűnik, felfrissíthetjük rózsaszínes-narancsos árnyalatú arcpirosítóval!
#nempromóció #nemszponzorálttartalom #nekünkbejött #tisztatermeszetesszepseg #weleda #biopont
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.