– Amikor 40 évvel ezelőtt orvosi egyetemre jártam, egyetlen előadáson sem esett szó a gyermekkori depresszióról (ami persze nem jelenti azt, hogy akkor nem is létezett), napjainkban viszont fontos témaként kezelik. Néhány évtizeddel ezelőtt ez az interjú sem születhetett volna meg, hiszen igen csekély jelentőséget tulajdonítottak a gyerekeket érintő depressziónak – kezdi kertelés nélkül Dr. Máté Gábor kanadai orvos-író, aki a szülők számára fontos tudnivalók mellett saját tapasztalatait is megosztotta velem a depresszióról és az antidepresszánsokról, családorvosként ugyanis nem egyszer találkozott depressziós gyerekekkel és szüleikkel.

– Amikor egy gyerek depressziós lesz, az arról árulkodik, hogy körülötte és a családjában rendkívül nagy a felgyülemlett stressz. Ez nem feltétlenül a pillanatnyi állapotot tükrözi, hanem akár több generációra is visszanyúlhat. Ahhoz, hogy ilyen esetben hatékony segítséget nyújthassunk, a gyerekre soha nem szabad egyedülálló, beteg emberként tekinteni, hanem átfogóan kell vizsgálni a hozzá közel állókat és a családi légkört.

Photo by Zoltan Tasi on Unsplash

Gyermekkori depresszióra utalhat, ha a a gyerek feltűnően szomorú, visszahúzódó és magányos, illetve ha fizikailag és érzelmileg is elzárkózik a szeretteitől. Szintén figyelemre méltó változás lehet az evészavar kialakulása, vagyis az, ha a gyerek étvágytalanná válik, vagy épp ellenkezőleg, nagyon sokat eszik. Ezenfelül jelentkezhet alvászavar is – álmatlanság vagy túlzott aluszékonyság formájában. Minden esetben komolyan kell venni azt is, ha a gyerek öngyilkosságról beszél vagy a közösségi oldalakon ez iránt érdeklődést.

Nem elhanyagolható kérdés, hogy a gyerek használ-e kábítószert, vagy rendszeresen fogyaszt-e alkoholt. Ha erre igen a válasz, meg kell tudni, hogy mért teszi ezt, és mit nyújt számára a káros szenvedély – hiszen az alkohol sokak számára fájdalomcsillapítóként funkcionál. Ilyenkor érdemes utánajárni, hogy mi bántja annyira, mi elől menekül. Mind a felnőttek, mind a gyerekek esetében igaz, hogy a droghasználat és az alkoholfogyasztás egyfajta tünet, kialakulásáért semmiképpen sem szabad az illetőt hibáztatni, hiszen az esetek többségében valamilyen lelki fájdalom, magány, kellemetlen élmény vagy nagyfokú stressz áll a háttérben.

■ Az érzelmi hullámvölgy, a sok alvás és a gátlásosság a kiegyensúlyozott kamaszoknál is előfordulhat. Hogyan különböztethetők meg ezek a depresszió tüneteitől?

– Az érzelmi hullámvölgy és a depresszió között nagy a különbség: amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló barátot vagy családtagot, akkor mindannyian elszomorodunk, de ez nem jelenti azt, hogy depressziósak leszünk. Ez utóbbihoz ugyanis rendkívül erőteljes reménytelenség társul, és az érintettek úgy gondolják, hogy soha nem lesznek képesek megszabadulni a rájuk nehezedő elkeseredéstől. A szomorúságnak és a gyásznak van egy bizonyos életpályája – egy ideig fogva tartja az érintetteket, de azután csökkenni kezd, végül elmúlik. A depresszió nagy veszélye, hogy az érintettek teljes mértékben azonosulnak a depressziv gondolatokkal, amelyek egy idő után átveszik felettük az irányítást.

■ Mit tanácsol azoknak, akik a fentiek alapján úgy találják, hogy érintett lehet a gyermekük?

– Az első és legfontosabb, hogy keressenek egy olyan szakembert, aki segítséget nyújthat. Nem tartom szerencsésnek, ha valaki a depressziót leegyszerűsítve közelíti meg, és olyan betegségnek tartja, amit kizárólag gyógyszerrel lehet kezelni. Hozzám az a szemlélet áll közel, amelyik az egész családot bevonja a megoldás keresésébe, és nemcsak a gyereknek segít, hanem azoknak családtagoknak is, akinek erre szüksége van. Sajnos as tapasztalat azt mutatja, hogy a pszichiáterek és a pszichológusok között sincs egyezség a depresszió kialakulásával és kezelésével kapcsolatban, így nem is olyan könnyű megfelelő szakemberre bukkanni.

A gyereknek óriási segítséget jelent, ha a szűlők belátják, hogy a kialakult helyzet eléjük is tükröt tart, és azt mutatja, hogy nincs minden rendben körülöttük. A gyerekekre és a felnőttekre is igaz, hogy az antidepresszánsok enyhíthetik a tüneteket, de a kiváltó okokat nem szüntetik meg. Nem mellesleg megemlítem, hogy nem ellenzem az orvosságok alkalmazását, ám abban egészen biztos vagyok, hogy nem ez az egyetlen helyes válasz a depresszióval kapcsolatos kérdésekre.

Hiába tanultam és tanítottam sokat a depresszióról, én magam is depresszív alkat vagyok, sőt szedtem is ilyen típusú gyógyszereket. Az így szerzett tapasztalatokért a mai napig hálás vagyok, mert alátámasztották, hogy nemcsak a tüneteket kell kezelni, hanem a baj forrását is meg kell szüntetni. Azzal nincs semmi baj, hogy valakinél kialakul a probléma, az azonban aggodalomra ad okot, ha nem ismerik fel időben, és nem tudják, hogyan lehet kordában tartani.

Amikor valaki öngyilkosságot fontolgat, esetleg egy szemhunyásnyit sem alszik éjszakánként, vagy mérhetetlenül szomorú, szükség lehet a depresszió elleni orvosságra, mert segíthet, hogy valamivel jobban érezze magát a bőrében. Ha ezt sikerült elérni, hozzá lehet látni a depresszió okának felderítéséhez és a megoldáshoz. A problémát természetesen nem az antidepresszánsok oldják meg, az azonban biztos, hogy hozzájárulhatnak a gyógyulási folyamathoz.

■ Mennyire nehéz a szülőknek szembenézni azzal a ténnyel, hogy valamilyen “családi gubanc” áll a gyereknél kialakult probléma hátterében?

– Nagyon sok múlik azon, hogy mindezt hogyan kommunikáljuk a szülők felé. Ha nem vádaskodva, hanem barátsággal és empátiával fordulunk feléjük, akkor elfogadják, amit mondunk. A legtöbb szülő szereti a gyerekét, és a legjobbakat kívánja neki, ezért ha rajta múlik a boldogsága, megteszi, ami tőle telik. Tapasztalataim szerint a szülők megértőek, amikor a szakemberek elmondják, hogy a családjukban valószínűleg több generáción át halmozódott a feszültség, a gyerekük pedig rendkívül érzékeny, ezért depresszióval reagál a kialakult helyzetre.

Az, hogy a felnőtteknél esetleg nem jelentkeznek a depresszió tünetei, még nem jelenti azt, hogy rájuk nem hat a családban uralkodó stressz, vagyis sokszor nekik is szükségük lehet szakember segítségére. Érdemes tőlük is megkérdezni, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk a hétköznapokban, hogyan viszonyulnak a családjukhoz, rendben van-e a házasságuk, milyen az otthoni légkör, illetve hogy saját magukon is megfigyelték-e a depresszió tüneteit.

Szülőként sokkal jobb azt hallani, hogy a gyereknek alapvetően nincs komoly baja, és ha sikerül otthon kialakítani azt a légkört, amiben jól érezheti magát, akkor boldogabban telnek majd a napjai, mint azt, hogy a génjeiben hordozza a depresszív hajlamot, és nagy valószínűséggel egész életében beteg lesz  –talán valamilyen gyógyszer segíthet rajta, de ennél többet nem lehet tenni érte. Hozzám mindenképpen az első, az optimista meglátás áll közel, és hosszú távon ezt tartom eredményesebbnek, még akkor is, ha a szülőknek először talán fájdalmas hallani, hogy szerepük lehet gyermekük depressziójának kialakulásában. Ezzel egy időben ugyanis az a jó hír is elhangzik, hogy a megoldás kulcsa is az ő kezükben van – vagyis egyáltalán nem tehetetlenek! –, így a szakember segítségével elkezdhetnek azon dolgozni, hogy minden a helyére kerüljön.

■ Mit lehet tenni akkor, ha a szülők nem szívesen azonosulnak ezzel a gondolatmenettel?

– Természetesen az is kedvező változást hozhat, ha csak a gyerekkel foglalkozik egy olyan szakember, aki meghallgatja a problémáit, osztozik a fájdalmában, és lelkileg támogatja. A depressziós gyerekeket általában a szüleik nem értik meg, még akkor sem, ha szeretetben élnek. (Hiszen ha szeretünk valakit, nem biztos, hogy meg is értjük!) Amikor azt kérdezem akár egy depressziós gyerektől, akár egy felnőttől, hogy kivel osztja meg a fájdalmát, ha szomorú, többnyire azt felelik, hogy senkivel.

Ennek oka az, hogy azt az üzenetet kapja a környezetében élőktől, hogy nem áll mellette senki, aki meghallgatná és megértené őt, mert problémáival csak plusz terheket ró az amúgy is túlterhelt és rendkívül elfoglalt felnőttekre. Előfordul, hogy a szülők ugyan nem ezt kommunikálják a gyerekük felé, ő mégis úgy érzi, hogy magára maradt a családban.

■ Mit javasol arra az esetre, ha a gyerek kijelenti, hogy nem megy semmilyen szakemberhez?

– A legrosszabb, amit ilyenkor a szülő tehet, ha erőszakoskodni kezd, és rá akarja kényszeríteni az akaratát a gyerekre, ezzel ugyanis azt erősíti benne, hogy az ő érzései nem számítanak. Ehelyett inkább tegye fel magának a kérdést, hogy mit érez, amikor a gyereke elutasítja a kérését, és kezdő lépésként a gyerek nélkül keresse fel a terapeutát. A közös munka javítani fogja a szülők és a gyerek közötti kommunikációt, és ha szót értenek egymással, a megoldáshoz is közelebb kerülnek.