Sőt ennél is messzebbre megyek - vagyis nem én, hanem a megmondóemberek... - még azt is eldöntik helyetted, hogy milyen nemű utódot hozz a világra!

Annával immár három éve sétálunk együtt hetente többször - a gyerekeink pár óra híján egy napon jöttek világra, vagyis az ő kislánya és az én kisfiam egyidősek. 

Sokak arcára csaltunk mosolyt a babakocsit tologatva, szinte mindenkinek volt hozzánk pár kedves szava, főleg akkor, amikor a gyerekek még egészen picik voltak. Nagyjából hat hónaposak lehettek a babák, amikor vadidegen emberek szegezték nekünk a kérdést, hogy mikor érkezik a kistestvér. Kezdetben nem zavart különösebben, mondhatni el is engedtem a fülem mellett. (Úgy voltam vele, hogy nem kötöm az ismeretlenek orrára a terhességi magasvérnyomás-gondomat, és az ebből adódó sürgősségi császárt a 35. héten...) Annának könnyebb dolga volt, mosolyogva állta a sarat, és szorgosan ismételgette, hogy rajta vannak az ügyön a férjével.

A gólya nem is váratta őket sokáig, a gyerekek első szülinapi buliján Annának már egész látványosan gömbölyödött a pocakja. A meghívott vendégek mellett az utca embere is rettentő kíváncsi volt arra, hogy milyen nemű babát vár a barátnőm. Amikor nyár derekán kiderült, hogy Szonjának kishúga születik majd, többen próbálták vígasztalni - az amúgy cseppet sem csalódott - Annát, hogy ne csüggedjen, legközelebb majd biztos összejön a kisfiú! Legnagyobb örömömre hozzám csak kevesebbeknek akadt pár keresetlen szava, igaz, akkor "jól megmondták". Leginkább arra szólítottak fel, hogy vegyek példát a barátnőmről, és gyorsan ajándékozzam meg egy kislánnyal a fiacskámat!

Teltek múltak a hónapok, és világra jött Szonja kishúga, Eszter. Így már öten kerekedtünk fel a szokásos közös sétánkra, felkészülve a kacifántosabbnál kacifántosabb kérdésekre. Meglepődtem - de egyáltalán nem sajnáltam! -, hogy az emberek többsége még most is Annát próbálta zavarba hozni például azzal a kérdéssel, hogy a férje nem szomorú-e, amiért a második gyereke is lány lett... 

Igaz, hogy nem azért, hogy a kíváncsiskodók kedvére tegyenek, de Annáék viszonylag hamar zöld utat adtak a harmadik porontynak is, aki élt a kínálkozó lehetőséggel és kilenc hónapra beköltözött a barátnőm hasába. Minden várakozásomat felülmúlta az a faggatózás, ami azután vette kezdetét, hogy egyértelműen látszott, a barátnőm nem sokára újra anya lesz. 

A kérdés-áradat mellett számtalan kéretlen tanács és arcpirító megjegyzés is érkezett, arra vonatkozóan, hogyan kell "fiút csinálni", ha netán most is lányuk születne. Annát egyre inkább csodáltam a türelméért és higgadtságáért, mert mindenkinek olyan kedvesen válaszolt. Pár hét múlva minden kétséget kizáróan kiderült, hogy nem kell kékre festeniük a babaszobát, mert most is lánnyal bővül a család, amit a barátnőmék egyáltalán nem bántak. Mire Anna a nyolcadik hónapba ért, felélte minden türelem-tartalékát. Amikor öt perc különbséggel kérdezték meg tőlem, hogy mikorra tervezzük a kistestót, tőle pedig, hogy "Tényleg lány lesz? És akkor most mit csináltok?!",  rezzenéstelen arccal vetette oda rám mutatva, hogy "Majd odaadjuk a barátnőmnek, az ő kisfia úgyis egyke!"

Photo by Alyssa Stevenson on Unsplash