50 titok az emberi testről

Azt hihetnénk, hogy ha odafigyeltünk az iskolában biológia órán, és aztán otthon megtanultuk a leckét, mindent tudunk testünk működéséről. Erről azonban szó sincs, hiszen a tudósok is egyre több olyan titokról rántják le a leplet, ami ékes bizonyítéka annak, hogy testünk rengeteg csodát rejt magában. Fogadjunk, hogy neked is tudunk újat mondani!

 

Photo by Ronaldo Oliveira on Unsplash


Agyban nagy

  • Amikor úgy érezzük, hogy majd’ felrobban a fejünk, azt hihetnénk, hogy az agyunk fáj. Ez azonban nem igaz, az agyunk ugyanis nem rendelkezik fájdalom-receptorokkal. Komoly munkájának köszönhetően feldolgozza a hozzá érkező információkat, így a fájdalommal kapcsolatos üzenetek is hozzá futnak be, ha azonban magát az agyat megérintenénk, nem éreznénk semmit.
  • Bár az agyunk testsúlyunknak mindössze körülbelül 2 százalékát teszi ki, zavartalan működéséhez a szervezet által felvett oxigén csaknem 20 százalékára van szüksége.
  • Az egészséges emberi agy 80 százalékát víz teszi ki – ez a nagy folyadékmennyiség nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tökéletesen ellássa a rábízott fontos feladatokat, testünk ,,számítógépeként”.
  • Az agyunk sokkal aktívabb tevékenységet folytat éjszaka, miközben álmodunk, mint a nap folyamán bármikor.
  • Mindenki álmodik, egy éjszaka folyamán többször is – a kérdés csak az, hogy ebből mennyire emlékszünk az ébredést követően. A tudósok úgy vélik, hogy azok, akik részletesen fel tudják idézni az álmaikat, magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek, mint azok, akik azt mondják, hogy sosem szoktak álmodni.
  • Agyunk mindent elraktároz, amit az életünk során látunk, hallunk vagy olvasunk, tehát elképesztően nagy mennyiségű információ befogadására van programozva. Az viszont nehézséget az okozhat, hogy elő is hívjuk a memóriánkból mindazt, amit raktároz.
  • És ha már az információk előhívásánál tartunk: agyunkban más-más sebességgel ,,közlekednek” a különböző adatok, ezért van az, hogy valami azonnal eszünkbe jut, ha fel akarjuk idézni, míg egy másik információ lehet, hogy csak órák vagy napok múlva fog beugrani.

 

Az érzékszervek birodalma

 

  • Akárcsak az ujjlenyomatunk, a testillatunk is egyedi és utánozhatatlan. A kutatók megfigyelték, hogy bár némi hasonlóság adódhat, pont ugyanolyan illattal, mint a miénk, nem rendelkezhet senki. Még az egypetéjű ikreké is különböző!
  • A nők szaglása sokkal kifinomultabb a férfiakénál, jóval könnyebben felismerik és beazonosítják az illatokat és az ízeket. Az agyuk körülbelül 50 ezer különféle illathoz és szaghoz kapcsolódó információt képes tárolni.
  • Amikor túlzottan megtömjük a hasunkat, csökken a hallásunk.
  • A legkisebb zaj hallatán is tágulni kezd a pupillánk.
  • Bármilyen aktívak is az ízlelőbimbóink, nyál nélkül semminek sem érezhetnénk az ízét.
  • Ha valaki egyik szemére elveszíti a látását, akkor a látótere valójában csak 20 százalékkal szűkül, viszont a térlátása odalesz.
  • Az időérzékünket csakis az agyunknak köszönhetjük, nem kapcsolódik egyik érzékszervünk működéséhez sem.
  • A fülünk és az orrunk életünk végéig növésben van, ezért láthatunk sokszor nagy orrú és nagy fülű idősebb embereket.

 

Szexre termett

 

  • A szex nemcsak kiváló stresszoldó, hanem bizonyítottan hatásos fájdalomcsillapító is, így jobb, ha senki nem hárítja a párja közeledését fejfájásra hivatkozva!
  • Egy egészséges felnőtt férfinek alvás közben akár óránként egy erekciója is lehet.
  • A nők csaknem fele élvezetesebbnek tartja a csokievést, mint a szexet.
  • Egy átlagos szexuális együttlét körülbelül 15 percig tart: a párok általában mindössze 3-5 percet szánnak az előjátékra, és 10-12 percet a szeretkezésre.
  • Az ember mellett a delfinek és egy csimpánzfajta szerelmeskedik az élvezet kedvéért, olyankor is, mikor egyáltalán nem az utódnemzés a cél.
  • A férfiak közül meglepően sokan fittyet hánynak az éveik számára: a 70 év fölöttiek több mint 60 százaléka, míg a 80 évnél idősebbek 30 százaléka él aktív nemi életet a párjával.
  • Naponta megközelítőleg 400 millió ember szerelmeskedik a világon. Amíg ezt a mondatot végigolvasod, csaknem négyezren jutnak a csúcsra!
  • Bár az erekciós problémákat ki lehet küszöbölni speciális gyógyszerekkel, a leggyakoribb szexpanaszt, a korai magömlést továbbra sem tudják ilyen egyszerűen orvosolni.
  • Ha a szerelmeskedés során eljut a csúcsra a nő, könnyebben teherbe eshet, az orgazmus során keletkező testnedvek ugyanis segítenek a spermáknak, hogy célba érjenek.

 

Ez gyerekjáték!

 

  • Bár a legtöbb kisbabának 6-7 hónapos kora körül bújik ki az első foga, növekedése már jóval hamarabb elkezdődik. A legújabb eredmények szerint a fogcsírák már a születés előtt hat hónappal megkezdik útjukat a fogíny felé.
  • Minden kisbaba szürkéskék szemszínnel jön a világra, egyrészt azért, mert nem találkoznak az ultraviola sugarakkal az anyukájuk hasában, másrészt azért, mert nem rendelkeznek kellő mértékű melaninnal. Szemük végleges színe csak féléves koruk körül alakul ki.
  • Az újszüllöttek és kisbabák pulzusszáma akár a 180-at is elérheti, amiben nincs semmi rendkívüli. Szívveerésük az első születésnapjuk körül kezd a felnőttekéhez közelíteni.
  • A gyerekek tavasszal nőnek a leggyorsabban, függetlenül attól, hogy melyik évszakban jöttek a világra.
  • A kisbabák igen kezdetleges térdkaláccsal születnek, testüknek ez a része csak 2-6 éves koruk között éri el végleges fejlettségét.
  • A májusban érkezett babák születési súlya átlagosan 200 grammal nagyobb, mint bármely más hónapban születetteké.


Csontok, izmok és társaik

 

  • Egy egészséges újszülött 300 csonttal látja meg a napvilágot, de mire felnő, számuk 206-ra csökken.
  • A testünkben lévő összes csont egynegyede a lábfejünkben található.
  • Testünk legerősebb és legellenállóbb csontja az állkapocscsont.
  • Reggelente körülbelül 1 centivel magasabbak vagyunk, mint este, mert a nap végére – a rájuk nehezedő terhelés miatt – összenyomódnak a porcaink.
  • Jelentős kalciumhiány esetén csontjaink akár maguktól is eltörhetnek, anélkül, hogy bármilyen sérülés érné őket.
  • A farokcsontunk semmilyen funkciót nem lát el, tökéletesen meglennénk nélküle. Ugyanez elmondható a bölcsességfogakról vagy például a vakbelünkről.
  • Ha valaki elveszíti a nagylábujját, komoly nehézségekbe ütközhet a járás során, a kislábujj hiányát viszont szinte meg sem érezné, a ma embere ugyanis nem sok hasznát veszi a legkisebb lábujjnak.
  • Csak ahhoz, hogy beszéljünk 72 különböző izmot kell mozgásba hoznunk. Ebben a komoly munkában részt vesz a testünk legizmosabb szerve is, ami nem más, mint a nyelvünk.
  • Jóval több izom munkájára van szükség ahhoz, hogy összevonjuk a szemöldökünket, mint hogy elmosolyodjunk – már csak ezért is jobb választás a boldogság a mérgelődés helyett.
  • Ahhoz hogy egyetlen lépést tegyünk, csaknem 200 izmot kell megmozdítanunk.


+10 érdekesség

 

  • Az arcon lévő szőrzet nő a leggyorsabban – ezt minden férfi alátámasztja, aki rendszeresen borotválkozik. A tudósok szerint, ha egyszer sem szabadulnának meg a borostáiktól, szakálluk 9 méter hosszúra nőne életük végére.
  • A nők kétszer annyit pislognak, mint a férfiak.
  • Hiába igyekszünk megszabadulni tőle, tudnunk kell, hogy a fülzsír elengedhetetlenül fontos hallószervünk hibátlan működéséhez, akárcsak az orrszőr a szaglószerv zavartalan munkájához.
  • A talpunkon körülbelül 500 ezer verejtékmirigy található, amelyek egy nap alatt akár fél liternyi izzadságot is képesek termelni.
  • Az életünk során termelt nyálmennyisséggel nagyjából két hatalmas úszómedencét is meg lehetne tölteni.
  • A tüsszentéssel távozó levegő elérheti a 160 km/órás sebességet, míg a köhögéssel ,,csak” 100 km/órára gyorsulhat.
  • Kezünkön a középső ujjunk körme nő a leggyorsabban, míg a lábkörmök csak fele olyan gyorsan növekszenek, mint a kezeké.
  • Életünk során átlagosan 18 kilónyi elhajt hámsejtet veszítünk el – jobb, ha bele sem gondolunk, milyen lenne ezt egyben látni…
  • Csak az emberek képesek arra, hogy örömükben sírjanak.
  • A gyomrunknak legalább egy órára van szüksége ahhoz, hogy megeméssze a tehéntejet, illetve az abból készült élelmiszereket.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://menoke.blog.hu/api/trackback/id/tr4616367726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menőke

Friss topikok

Címkék

2019 (1) 2020 (1) 7 év (1) Abacus Hotel (3) adhd (1) ADHD (1) adomány (1) afrodiziákum (2) aggodalom (1) agresszió (2) ágybavizelés (1) ágybavizelés oka (1) ágytisztaság (1) ajakbalzsam (1) ajándék (11) ajándékötlet (7) ajándékötlet férfiaknak (2) ajándékötlet nőknek (1) ajándékozás (1) ajándék barátnak (1) ajándék barátnőnek (1) akció (2) aktív életmód (1) alakformálás (5) alapbetegség (1) alkohol (4) alkoholfüggőség (1) alkoholizmus (2) állás (3) álláskeresés (3) állat (1) állatbarát (1) állatkert (1) állatkertek éjszakája (1) állatszőr (1) állattartás (2) allergia (1) alma (2) almás desszert (1) almás édesség (1) almás pite (1) almás recept (1) almás sütemény (1) almás süti (1) almatorta (1) aloe vera (1) álom (2) altatás (1) alvás (7) alvászavar (1) ambíció (2) Amerika (1) angyal (1) antibiotikum (1) anya (3) anyaság (5) anyatej (1) anyatejes táplálás (1) anyós (2) anyuka (1) apa (1) apák napja (1) apás szülés (1) apuka (1) asztrológia (15) asztrológus (2) Auguszt Cukrászda (1) Ausztria (2) autó (3) autóút (1) baba (17) baba-mama (1) bababőr (1) babahordozás (8) babahordozó (9) babakocsi (1) babapiskóta (1) babaúszás (1) babavárás (7) baba hasfájás (2) baba neme (1) Bagdy Emőke (2) Bak (1) bak (1) Baktay Zelka (1) baktérium (2) baleset (1) balesetmegelőzés (1) balkezes (1) balkezesek (1) balkezesség (1) balkezesség előfordulása (1) balkezesség előnye (1) balkezes átszoktatás (1) balkezes gyerek (1) balkezes írás (1) balkezes olló (1) banán (1) bántalmazás (3) barátnő (1) barátság (1) Barbie (1) Barbie baba (1) barnaság (1) barnulás (1) batáta (1) bátorság (3) bazsalikom (2) bazsalikom gondozás (1) bazsalikom gondozása (1) bazsalikom nevelés (1) bazsalikom öntözés (1) bazsalikom teraszon (1) Beethoven (1) béke (2) bélyeg (1) bélyegmúzeum (1) bemutató (1) bepisil (1) bepisilés (1) bepisilés oka (1) bepisilés okai (1) bepisilő gyerek (1) bepisil éjszaka (1) beszólás (1) betegség (7) beteg gyerek (3) Bika (5) Bika horoszkóp (1) Bika szülő (1) Bika tulajdonság (1) bikiniszezon (2) bizalom (1) biztonság (3) bölcsesség (2) boldog (1) boldogság (9) boldogtalanság (1) bőrápolás (4) bőrápolás kókuszolajjal (1) bőrfeszesítés (1) bőrfeszesítő (1) bőrgyógyász (1) bőrönd (1) borotva (2) borotválkozás (1) Braun (3) Braun prize (1) budakeszi vadaspark (1) Budapest (3) Bük (1) buli (2) büntetés (1) burnout (1) büszkeség (2) cappuccino (1) cékla (1) cellulit (1) cellulitisz (1) cica (3) cipó (2) cipótisztítás (1) citrom (1) coach (1) Corvina Kiadó (1) covid (2) covid-tünet (1) covid19 (2) Covid szövődmény (1) crumble (1) család (24) családalapítás (2) családbarát (1) családi nyaralás (1) családjog (1) családon belüli erőszak (1) császármetszés (1) csendeskönyv (1) csili (1) csillagászat (1) csillagjegy (6) csoki (4) csokiműhely (1) csokitorta (1) csokoládé (4) csomagolás (1) csontritkulás (1) csúfolódás (1) cukor (1) cukorbeteg (1) cukorbetegség (1) cukorbetegség szövődmény (1) cukorbeteg láb (1) cukortartalom (1) cukrászda (1) cukros üdítő (1) cumisüveg (1) curry (1) d-vitamin (2) d-vitamin hiány (1) danza di fiori (1) Debrecen (1) dekoráció (1) depresszió (3) desszert (10) diabétesz (1) diák (1) diéta (3) dió (1) díszítés (1) divat (2) divat trend (1) dohányzás (2) donáció (1) donor (1) döntés (1) Dr. Kollák Zita (1) Dr. Kovács Tibor (1) Dr. Máté Gábor (1) Dr. Ranschburg Jenő (1) Dr. Spányik András (1) Dr. Szabó Tamás (1) Dr. Tűű László (1) Dr. Zacher Gábor (2) ebéd (2) ébredés (1) édesburgonya (1) édesség (10) edzés (1) egészség (8) egészséges életmód (2) egészséges ételek (1) egészséges reggeli (1) egészséges táplálkozás (2) egészségmegőrzés (1) egyedüllét (1) egyke (1) egykék (1) éjszaka (1) éjszakai ágybavizelés (1) éjszakai bepisilés (1) éjszakázás (1) ékszer (1) életmentés (1) életmódváltás (1) elfogadás (1) élmény (1) élményfürdő (2) előléptetés (1) előszoba (1) elsősegély (1) eltévedt (1) eltűnés (1) elveszett (1) ember (1) endokrinológia (1) energia (2) ennivaló (1) eper (2) epertorta (1) epilátor (2) érdekesség (2) érettségi (1) érettségi vizsga (1) ergonomikus hordozó (2) ergonomikus hordozók (1) erő (1) erőszak (1) erőtlenség (1) esélyegyenlőség (1) esküvő (4) esküvőszervező (1) ételallergia (1) étkezés (1) étterem (1) Etyek (1) év gyerekkönyve (1) év könyve (1) fából készült játék (1) fahéj (2) fajáték (1) fapados (1) fáradtság (1) Farkas Róbert (1) fejlesztés (1) fejlődési rendellenesség (1) feketebors (1) félelem (2) felfázás (1) félrelépés (1) féltékenység (1) férfi (3) férfi meddőség (1) fertőtlenítés (5) fertőtlenítő (3) fertőzés (7) feszültség (1) feszültségoldás (1) fiatalság (1) figyelem (1) figyelmesség (1) film (1) firka (1) fogadalom (1) fogantatás (2) fogyás (11) fogyás szülés után (1) fogyókúra (2) folt (1) folteltávolítás (1) folyadékbevitel (1) fordulópont (1) forró csoki (1) fotózás (1) főtt tojás (1) főzés (1) főzött gyurma (1) függőség (1) fül-orr-gégész (1) fürdő (5) fürdőkúra (2) fűszer (2) fűszernövény (1) gabonapehely (1) garázs (1) gasztronómia (1) gátlás (2) gátlásos (1) Gingalló Csokoládéműhely (1) gluténmentes (1) gomba (1) Görögország (1) gyanta (1) gyerek (41) gyerekbarát (1) gyerekbetegség (3) gyerekek (1) gyerekhoroszkóp (7) gyerekjáték (1) gyerekkönyv (10) gyerekkor (1) gyerekkori depresszió (1) gyerekkori félelem (1) gyereklélek (1) gyerekmenü (1) gyereknap (2) gyereknevelés (1) gyerekorvos (1) gyerekprogram (2) gyerekpszichológus (2) gyerektartás (1) gyerekülés (1) gyerekvállalás (4) gyermek (1) gyermekágy (1) gyermeknefrológus (1) gyermekotthon (1) gyermekpszichológus (2) gyermekvállalás (1) gyes (1) gyógyfürdő (2) gyógynövény (1) gyógyszer (1) gyógytea (1) gyógyulás (3) gyógyvíz (2) gyömbér (1) Győri Ildikó (3) gyümölcs (1) gyurma (1) gyurma készítés (1) gyurma otthon (1) gyurma recept (1) habfürdő (1) hagyomány (1) haj (1) Halak (2) Halak gyerek (1) Halak horoszkóp (1) hálószoba (2) harmónia (2) háromnapos láz (1) hasfájás (3) hasfájós baba (3) hátfájás (1) havi vérzés (1) ház (2) hazai turizmus (1) házaspár (1) házasság (6) házasságkötés (1) háziállat (3) házimunka (1) Herceghalom (2) hétvége (2) hét év (1) Hévíz (2) hiánytünet (1) hideg (2) hidratálás (1) higiénia (1) hiperaktiv (1) hiperaktivitás (1) hipó (1) hiszti (1) hit (1) hőemelkedés (1) hólyag (1) homoszexualitás (1) honvágy (1) hordozás (6) hordozási tanácsadó (1) hordozó (1) hormonok (1) hormonzavar (1) horoszkóp (21) hőség (1) hosszú hétvége (2) hotel (3) húgyhólyag (1) hurrikán (1) hűség (1) húsvét (5) húsvéti ajándék (1) húsvéti sonka (1) húsvéti tojás (1) hűtlenség (1) hüvelygomba (1) idegen nyelv (1) idő (1) időjárás (1) idősödés (1) igazság (1) IKEA (1) Ikrek (6) Ikrek anya (1) ikrek csillagjegy (1) ikrek gyerek (2) ikrek horoszkóp (2) Ikrek kapcsolat (1) Ikrek összeillés (1) Ikrek szülő (1) Ikrek tulajdonság (1) illat (4) illóolaj (1) immunerősítés (3) immunrendszer (2) immuntréning (1) influenza (3) ingyenes koncert (1) innováció (1) intelligencia (2) interjú (3) internet (1) intim szőrtelenítés (1) inzulinrezisztencia (1) ir (1) irígység (1) Irma (1) író (1) ISARA (4) iskola (6) iskolai zaklatás (2) ismerkedés (2) ital (2) ivókúra (1) járvány (9) játék (8) játék fából (1) jézuska (1) jobbkezes (1) jóga (1) joghurt (1) jótékonyság (2) kabát (1) kábítószer (1) kakaó (1) kakaós kuglóf (1) kaland (1) kamarazene (1) kamaszkor (1) kapcsolat (10) kapcsolatok (1) kapcsolattartás (1) kapor (1) karácsony (5) karácsonyfa (1) karácsonyi ajádnék (1) karácsonyi ajándék (2) karácsonyi készülődés (1) karantén (6) kardamom (1) karrier (4) kása (1) katasztrófa (1) kávé (2) kávézó (1) kedvenc (2) kedvezmény (2) Kégl Ági (1) Kégl Ágnes (1) keksz (1) kert (2) kéz (1) kezeles (1) kézfertőtlenítés (5) kézfertőtlenítő (3) kézipoggyász (1) kézmosás (3) kézmüves (1) kiégés (1) kijárási korlátozás (2) kijárási tilalom (1) kikapcsolódás (9) kiközösítés (1) kimerültség (2) Kína (1) kirándulás (8) kiruccanás (5) kisbaba (3) kisgyerek (1) kismama (2) kismamatorna (1) kitartás (1) kíváncsiság (1) kocsi (2) koffeinmentes (1) koffeinmentes kávé (1) kókuszolaj (1) Kolibri Kiadó (1) kólika (1) kolléga (2) kommunikáció (3) koncert (2) konfliktus (4) konyhakert (1) könyv (12) könyvajánló (3) könyvújdonság (2) kórház (1) kórokozó (2) koronavírus (11) koronavírus-fertőzés (2) koronavírus szövődmény (1) koronavírus teszt (1) Kos (5) kötődés (3) kötődő nevelés (4) közlekedés (1) közlekedésbiztonság (1) kozmetikum (4) kreatív (1) kreativitás (4) krízis (1) krízisvonal (1) kuglóf (1) kuglóf recept (1) külföld (2) különleges név (1) kurkuma (1) kürtőskalács (1) kürtőskalács forma (1) kürtőskalács recept (1) kürtőskalács sütés (1) kutya (1) lábbeli (1) lakás (3) Lakatos Márk (1) láthatás (1) látnivaló (7) látnivalók (1) láz (2) lázcsillapítás (2) lázgörcs (1) leégés (1) legjobb barátnők (1) LEGO (2) lélek (1) lelki segély (1) lelki terror (1) LErbolario (2) leszokás (1) levendula (1) Libri Kiadó (1) lime (1) lisztmentes (1) London (1) LUSH (2) lustaság (1) macska (4) magánügy (1) magány (1) Magyarország (1) magyar népmese (1) magzatvédő vitamin (2) mama (2) mangó (1) margitsziget (3) Martonvasar (1) mascarpone (2) másság (1) masszázs (2) matek (1) matematika (1) Máté Gábor (1) meddőség (3) Mediátor (1) megcsalás (1) megelőzés (7) megfázás (4) meglepetés (1) mélypont (1) menő (1) Menő Mamik (1) menstruáció (2) Mentesen is teljesen (1) menzesz (1) méregtelenítés (1) Mérleg (4) Mérleg anya (1) Mérleg csillagjegy (2) Mérleg gyerek (1) Mérleg horoszkóp (2) Mérleg kapcsolat (1) Mérleg nő (1) Mérleg szülő (1) Mérleg tulajdonság (1) mese (4) mesekönyv (2) mézeskalács (1) meztelen (1) meztelenség (1) Mikulás (2) mintavétel (1) mobiltelefon (2) mondóka (1) morzsasüti (1) mosás (2) mosógép (1) mosókapszula (1) mosószer (2) motiváció (1) mozgás (2) mozgékony gyerek (1) mozi (1) mozifilm (1) munka (9) munkahely (6) munkavállalás (2) müzli (1) nagycsalád (1) náhta (1) nap (1) napozás (3) napszemüveg (1) napvédelem (3) narancsbőr (2) narancsbőr ellen (1) narancsbőr kozmetikum (1) nászút (1) nátha (3) natúrkozmetikum (4) nefrológus (1) nemalvás (1) nemzeti filharmonikusok (1) népmese (1) netszerelem (1) név (1) nevelés (9) névválasztás (1) (2) nőgyógyász (2) női bajok (1) Nők (1) Nőnap (1) nőnapi ajándék (1) nőnapi ajándékötlet (1) Nono Pantalon (1) növény (1) nyár (5) nyaralás (4) nyári szünet (2) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (1) Nyilas (3) Nyilas gyerek (1) Nyilas horoszkóp (1) nyújtás (1) nyújtógyakorlat (1) odafigyelés (1) okostelefon (1) Olaszország (3) olasz konyha (1) Oliva Étterem Veszprém (1) Oliva Hotel és Étterem (2) Oliva Hotel Veszprém (1) öltözet (1) öltözködés (2) olvasás (6) önbizalom (2) önéletrajz (1) önkéntes karantén (1) online koncert (1) online tanulás (1) önvédelem (1) orbánc (1) Ördög Nóri (1) öregedés (1) óriásplakát (1) örökbefogadás (1) örök barátság (1) öröm (1) Oroszlán (4) Oroszlán csillagjegy (1) Oroszlán gyermek (1) Oroszlán horoszkóp (1) orvos (3) őssejt (2) őssejt-adományozás (2) összefogás (1) ősz (1) őszi cseme (1) őszi csemegék (4) osztály (1) osztálykirándulás (1) osztálytárs (1) őszülés (1) ősz haj (1) ötlet (1) otthon (3) óvoda (2) OVSZ (1) pajzsmirigy (1) pandemia (1) Pandora (1) panír (1) papucs (1) parfüm (3) párkapcsolat (6) Park Kiadó (1) párválasztás (1) Paulo Coelho (1) pcos (1) pedagógus (2) példa (1) pelenka (1) penne (1) pénz (2) pénzbüntetés (1) Petrovszki Petra (1) piac (1) pici and the city (1) pihenés (13) pince (1) piskóta (1) pite (1) pitetészta (1) popsitörlő (1) prevenció (4) program (7) programajánló (9) prűd (1) pszichológia (16) pszichológus (8) rajz (1) Rák (5) rakott krumpli (1) Rák anya (1) Rák csillagjegy (2) Rák horoszkóp (1) Rák kapcsolat (1) Rák nő (1) Rák tulajdonság (1) randi (1) rántott sajt (1) rebarbara (1) recept (14) regenerálódás (2) reggel (1) reggeli (2) reklámarc (1) relax (1) rémálom (1) rend (1) rendetlenség (1) rendrakás (1) repülés (1) repülő (2) repülőtér (1) repülőút (2) reziliencia (1) róka (1) romantika (1) rózsa (1) rózsaillat (1) ruha (3) rúzs (1) sáfrány (1) sajt (2) sajttorta (1) saláta (1) Sárvár (1) sebész (1) segítség (5) selejtezés (1) (1) siker (11) sikerélmény (2) sikeres fogyás (1) sikeres fogyókúra (1) sikersztori (3) Skorpió (4) Skorpió gyerek (1) Skorpió horoszkóp (2) skorpió nő (1) skorpió szülő (1) smoothie (2) sni (1) (1) só-liszt gyurma (1) só-liszt gyurma recept (1) sófogyasztás (1) sógornő (1) sonka (1) sósav (1) sport (3) Starbucks (1) strand (2) Strandok Éjszakája (1) strandszezon (1) stressz (7) stresszoldás (2) Sunday Brunch (1) sütemény (4) sütés (2) süti (4) sütőtök (1) Svábhegyi Gyógyintézet (1) szabadság (1) szakértő (1) Szakítás (1) szálloda (2) szauna (2) szegfűszeg (1) szem (2) személyiség (6) szemszín (1) szemüveg (1) szennyes (1) szépség (2) szerelem (16) szerelmesek napja (1) szerencse (1) szeretet (6) szex (3) szex szülés után (1) szilveszter (2) szín (2) szingli (2) szív (1) szívbetegség (1) szobatisztaság (1) szökés (1) szókincs (1) szőlő (1) szomszéd (1) szoptatás (1) szőr (1) szórakozás (1) szorongás (3) szorongás bepisilés (1) szőrtelenítés (3) szülés (9) szülésfotózás (1) szülés utáni depresszió (1) születés (1) szülő (18) szülő-gyerek (1) szülő-gyerek kapcsolat (10) szülőhoroszkóp (1) szünidő (1) szűrővizsgálat (1) Szűz (4) Szűz anya (1) Szűz csillagjegy (2) Szűz gyerek (2) Szűz horoszkóp (2) Szűz jegy (1) Szűz jellem (1) Szűz nő (1) Szűz személyiség (1) Szűz szülő (1) Szűz tulajdonság (1) tablet (2) takarítás (2) tanár (2) tanulás (2) táplálékkiegészítő (1) táplálkozás (2) tápszer (1) társkeresés (6) társkereső (1) tartalmas időtöltés (1) tavaszi fáradtság (1) távkapcsolat (2) tea (1) teafaolaj (1) teafőzés (1) tehetség (1) tejmentes (1) tejmetnes (1) tejszínhab. reggeli (1) tél (2) Télapó (1) telefon (1) téli bőrápolás (1) téli sport (1) téli wellness (2) terhesség (1) terhesvitamin (1) termál (2) termálfürdő (3) termálvíz (2) termékenység (3) természetes szépség (1) természetes szülés (1) test (2) testápolás (1) testápoló (2) testvér (2) teszt (5) tészta (2) tésztaétel (1) tévhit (1) tinédzser (1) tippek (1) tiramisu (2) tisztaság (3) tojás (1) tojásmentes (1) tojássaláta (1) tolerancia (2) tonhal (1) törlőkendő (1) torna (2) torokgyulladás (1) torta (2) törvény (1) totyogó (1) tradíció (1) trend (1) tudomány (1) tulajdonság (1) tunetek (1) turmix (3) tüsszentés (2) üdítő (1) udvar (1) ügyelet (1) Ügyvéd (1) újdonság (5) újév (3) újévi fogadalom (1) újrakezdés (1) újszülött (1) új év (3) új film (1) ultrahang (1) uniszex ajándék (1) ünnep (2) ünnepi készülődés (3) úszás (1) úszásoktatás (1) uszoda (1) út (1) utazás (19) utazás cukorbetegen (1) utazás cukorbetegséggel (1) utazás diabétesz (1) uv-a (1) uv-b (1) üzletnyitás (1) uzsonna (1) vacsora (2) vakáció (5) Válás (2) Valentin nap (2) Válóper (2) várandósság (4) varázspalló (1) vasalás (1) vásárlás (1) vega (1) vegyszermentes (1) vélemény (1) vér (1) véradás (2) Verona (1) vérplazma (1) vérvétel (1) vese (1) veszekedés (1) veszély (1) Veszprém (3) videójáték (1) világjárvány (1) virág (1) vírus (9) vírusölő (1) vita (1) vitalitás (1) vitamin (6) vitaminhiány (1) víz (1) vízbiztonság (1) vízöntő (1) vizsga (1) vizsgadrukk (1) vodka (1) VV Ági (1) Waldorf saláta (1) wellness (10) wellness hotel (1) zab (1) zabpehely (1) zabpelyhes keksz (1) zaklatás (2) zene (1) zöldség (3) zöld turmix (1) Zsámbék (1) Zsarolás (1) zsebpénz (1) zsírégetés (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása