Talán soha nem vártuk még így a nyári esőt, mint az elmúlt héten, hiszen a hőmérők higanyszála már-már elviselhetetlen magasságokba szökött. Ráadásul a rekkenő hőség mellett rendkívül az UV sugárzás is rendkívül erősnek bizonyult, ami sajnos komoly károkat okozhat a bőrön. Íme néhány bőrmentő tanács szépségszakértőktől!
Reméljük, nem követed el azt a hibát, hogy azt gondolod, Téged ez a fontos téma nem érint, hiszen nem strandoltál és nem napoztál mostanában! Sajnos nem csak a vakációzók vannak kitéve a napsugarakkal együtt járó veszélyeknek, hanem mindenki, aki a szabadban tartózkodik: az is, aki épp ügyes-bajos dolgait intézi a hétköznapokon, és az is, aki a kertben szorgoskodik. A fényvédelem tehát nem csak a vízparton lényeges, hanem akkor is, ha városnézésre indultok vagy ha valamilyen aktív pihenéssel teszitek tartalmasabbá a hétvégét.
Amiért szeretjük
Az utóbbi időben szinte a csapból is az folyik, hogy a napozás ártalmas, és kis túlzással azt állíthatjuk, hogy már az óvodások is tudják, hogy a 11-től 15 óráig tartó időszakban nem tanácsos napra menni. Ha gondoskodunk a megfelelő óvintézkedésekről, a napozás számos pozitív hatással is lehet ránk, amikről jóval kevesebb szó esik mostanában, hiszen mindenütt a veszélyekre hívják fel a figyelmet. A napsütötte bőrszín mindenkinek jól áll, és szépít is, hiszen kevésbé látszanak a bőrhibák, ráadásul a bronzszín még karcsúsít is. Amellett, hogy a napfény feltölti D-vitamin tartalékainkat, jókedvre is derít. Az UV fény hangulatjavító hatásáról húszpercnyi napozással könnyen meggyőződhetünk: a napfény hatására megnő szervezetünkben a boldogságérzetet okozó, ópiumszármazékok közé sorolható endorfin-hormon szintje. A napfény előnyös hatásai közé sorolható az anyagcsere élénkülése, aminek köszönhetően felgyorsul a vérkeringés és aktívabbá válnak a méregtelenítő folyamatok, valamint felgyorsul a hámképző hatás, ami elősegíti a sebgyógyulást. A nap fénye ingerli a mátrixsejteket is, ami gyorsabb haj- és körömnövekedést eredményez, továbbá fertőtlenítő hatású, javítja a zsíros, pattanásos bőr állapotát, aktivizálja az immunrendszert. A napfürdőzés tehát kis mértékben gyógyír a testnek és léleknek, nagymértékben viszont káros, és veszélyes következményekkel járhat.
Tippek napraforgóknak
- Napégés
Ha a bőr a napozást követően vörös, érzékeny és ég, kenjük be bőrnyugtató hatású testápolóval vagy Panthenol spray-vel. Az arc, a nyak és a dekoltázs területén vékonyabb a bőrünk, ezért professzionális gondoskodásra van szüksége, hiszen jóval hamarabb nyomot hagynak rajta a különböző napártalmak. Leégés esetén jó szolgálatot tehet az Image márka Ormedic Kiegyensúlyozó nyugtató gélmaszkja, mely bio összetevőinek köszönhetően minden bőrtípusra biztonsággal használható. - Száraz, fakó bőr
A bőr a napozás következtében szárazzá, érdessé és vízhiányossá is válhat. Add vissza bőröd vitalitását egy pezsdítő oxigénes arckezeléssel! Az Image O2 Lift látványosan hatékony arckezelés minden bőrtípusra ajánlott: oxigént, növényi eredetű őssejteket, peptideket, valamint nagy koncentrációjú enzimes növényi anyagokat juttat a bőrbe, miközben méregteleníti, feltölti, revitalizálja és energetizálja a fakóbb területeket. - Napfoltok
Az UV sugarak hozzájárulhatnak a pigmentfoltok kialakulásához. Ezektől a foltoktól sajnos jóval tovább tart megszabadulni, mint amilyen gyorsan szert tehetünk rájuk. Csak akkor érdemes nekifogni, ha úgy döntünk, már eleget napoztunk az idén, a pigmentfoltokkal folytatott küzdelem során ugyanis kerülni kell a direkt napsugárzást. A foltok mértéke alapján egy konzultáció során a szakemberek segítenek kiválasztani a megfelelő kezelést és a várható kezelésszámot. A Royal Clinics orvos-esztétikai központban személyre szabott I peel kémiai peelingek, Iluma folthalványító kezelés és a CO2 frakcionált lézerkezeléssel kezelik a problémát. A folthalványító kezelések tehát nyáron is végezhetők, fontos azonban, hogy utána kerüljük a napozást és használjunk speciális fényvédőt. - Szaruréteg megvastagodása
Ez is gyakori következménye lehet a napozásnak: nincs is benne semmi rendkívüli, a bőr ugyanis a szaruréteg megvastagodásával védekezik az UV sugarak ellen. A szaruréteget bőrradírral vagy bőrtípusunkra szabott kémiai peelinggel vékonyíthatjuk, szigorúan ügyelve arra, hogy a kezelést követően a magas fényvédőt használunk! - Fokozott bőröregedés
Az UV sugarak bőröregítő hatásáról már nagyon sok szó esett. Aki sokat napozik vagy szoláriumozik, számíthat arra, hogy ráncai elmélyülnek, kontúrjai elmosódnak, a bőre pedig petyhüdtté válik. Bár a helyzet igen kétségbeejtő lehet, számíthatunk gyors segítségre például a hatóanyagokban rendkívül gazdag platina kolloidos, növényi őssejtes luxus arckezelés jóvoltából. Belsőleg is támogathatod a bőröd újjáépülését és az elveszített kollagén pótlását a kellemes, citrusos ízű Yana kollagénital mindennapi fogyasztásával! - Veszélyes anyajegyek
Ha a napozás következtében új anyajegyek jelennek meg a testeden vagy a régiek közül valamelyiken változást tapasztalsz, a legjobb, ha azonnal bőrgyógyászhoz fordulsz. Egyáltalán nem biztos, hogy baj van, azonban nagyon fontos, hogy ezt egy hozzáértő mondja ki, ne pedig mi diagnosztizáljunk a tükör előtt állva. Bölcsen tesszük, ha minden napozási szezont követően ellátogatunk egy anyajegyszűrésre, ahol a „pöttyeink” rögzítésre kerülnek, így biztosan nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés. Ez a szűrővizsgálat ugyanolyan fontos, mint a rendszeres fogorvosi kontroll vagy a nőgyógyászati ellenőrzés! Az anyajegyszűrés során használt digitális dermatoszkóp lehetővé teszi a bőrgyógyász számára, hogy a bőr felületi rétegein túl olyan elváltozásokat is észleljen, ami az emberi szem számára láthatatlan. A digitális anyajegyvizsgálat növeli annak esélyét, hogy időben felismerjék a veszélyes anyajegyeket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.