Jó pár évtizeddel ezelőtt is igaz volt, és ma sincs másként, hogy az idősebbek szemében "a mai fiatalok" szörnyen viselkednek és egyre kevésbé tudják, hol a határ a szórakozás terén. Ha valaki, akkor Dr. Zacher Gábor tudja, hogy tényleg akkora baj van-e a mai fiatalokkal, mint azt sokan hangoztatják - erről mesélt a Menőkének a legutóbbi beszélgetésünk során.

Még mielőtt a közepébe vágtunk volna, Zacher doktor elmesélte, hogy épp egy vidéki szakiskolából tart hazafelé, ahol előadást tartott a diákoknak. Szociális helyzetükből adódóan ezek a gyerekek fokozottan veszélyeztetettek, nagyobb az esélyük az elkallódásra, ezért is különösen fontos, hogy útmutatást kapjanak. Hazánk legismertebb toxikológusa igazán jó benyomásokkal távozott az iskolából, a kamaszok ugyanis nem csak nagy érdeklődéssel hallgatták, hanem az előadás után kérdéseket is feltettek és odamentek hozzá beszélgetni. Ez is jól példázza, hogy nem mindig "a mai fiatalokkal" van a baj, hanem a felmenőikkel.

Fotó: Kertész Gábor

■ Sok szülőnek tényleg fogalma sincs arról, merre jár és mit csinál a gyereke, amikor nincs otthon. Vannak, akik homokba dugják a fejüket, míg mások szeretnék ugyan tudni a részleteket, a kamaszok viszont bevágják az ajtót az orruk előtt. Van még innen visszaút? 

Azok a gyerekek, akik nem engedik közel magukhoz a szüleiket, azért tesznek így, mert nagy valószínűséggel sosem volt közöttük érdemi kommunikáció, ami szerintem elég gáz, hisz nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a szülők nem is ismerik a saját gyereküket. A megoldás ilyenkor nem az, hogy felbérelnek egy hackert, hogy törje fel a kamasz gyerek összes közösségi média platformját, hogy kiderüljön, kikkel és hova jár, már csak azért sem, mert igenis hagynunk kell, hogy a gyereknek saját élettere és azzal együtt privát szférája is legyen. 

Szerencsés esetben a szülők a gyerek apróbb rezdüléseiből is megérzik, ha valami nincs rendben, ahhoz azonban, hogy ilyen kapcsolat alakuljon ki a családtagok között, nem 16 éves korában kell elkezdeni a gyerek dolgai iránt érdeklődni. A szülők és a gyerekek között kialakult bizalom annak a folyamatnak az eredménye, ami a gyerek nulla éves korában veszi kezdetét. A legtöbb kisgyerek magától mesél és mesél a szüleinek, ám ha süket fülekre talál, könnyen leszokik erről. A legtöbb kamasz olyan iskolába jár, ahol "nem történik semmi" egész nap, hiába faggatják a felnőttek, ezt azonban nem kell zokon venni, ha a gyerek tudja, hogy számíthat a szüleire, a komolyabb dolgokba úgyis be fogja őt avatni. 

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy hiába meséljük el százezredszer is a tizenéveseknek, hogy amikor mi jártunk gimnáziumba, hogyan múlattuk az időt, ez nem igazán ad nekik kapaszkodót. Sokkal jobb, ha a mai világban igyekszünk közös pontot találni, ami igencsak feladja a leckét a szülőknek, ebbe azonban nem szabad beletörődni, mert ennek a "játéknak" igen komoly a tétje. 

■ Ha már szóba kerültek az Ön gimnazista évei: mennyiben más a mostani kamaszok szórakozási stílusa?

Szerintem mi sem voltunk sokkal különbek a mai fiataloknál, csak nekünk nem volt lehetőségünk arra, hogy a legjobb bulik fotóit és videóit feltegyük a Facebookra vagy az Instára... Mi is részegre ittuk magunkat annak idején, és sok őrültségben benne voltunk. Teljesen normális szórakozásnak tartottuk, hogy bekentük zsírral a parkettát és azon csúszkáltunk, pont úgy, mintha korcsolyáznánk. Mekkora buli lenne ma egy ilyen videót feltölteni valamelyik közösségi oldalra!

Komolyra fordítva a szót, az igaz, hogy a mai gyerekek hamarabb megismerkednek testközelből az alkohollal vagy a cigarettával, találkoztam több olyan nyolcadikossal is, aki gond nélkül leküldött 6-7 felest. Az úgynevezett rohamivás is viszonylag újdonságnak számít a fiatalok körében, aki ennek a szenvedélynek hódol, mindent megtesz azért, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legnagyobb mennyiségű alkoholt gurítsa le a torkán.

■ Ha egy szülő mondjuk füves cigit talál a gyerekénél, rögtön a legrosszabbra kell gondolnia?

A felnőttek sajnos hajlamosak mindig a legrosszabbra gondolni egy ilyen szituációban, pedig erre semmi szükség. Valljuk be őszintén, az, hogy napjainkban valaki kipróbál egy tudatmódosító szert, korántsem jelenti azt, hogy az illető elindult a lejtőn, és drogfüggővé vált. Az a generáció, amelyik kamaszkorú gyerekeket nevel – azaz a 35 évesnél idősebbek csoportja –, igen keveset tud a kábítószerekről, a náluk idősebbekről nem is beszélve. Amikor én voltam kamasz vagy fiatal felnőtt, mi még akkor sem találkozhattunk volna ilyen szerekkel, ha akartunk volna, ebből adódóan nem is nagyon tudunk velük mit kezdeni, főleg akkor, ha a saját gyerekeink kezében látjuk. 

■ Szülőként azért elég rémes azt hallani, hogy  egy gyerek akár már 16 évesen is droghasználóvá válhat vagy rendszeresen felönthet a garatra. Tehetünk bármit azért, hogy ezt kivédjük?

Nem akarom magam ismételni, de a helyzet az, hogy a problémás felhasználóknál az esetek többségében mindig találhatunk valamit a kevésbé dicső múltban, ami az otthoni dolgokat tükrözi. A kommunikációs zavarok, a családban fennálló információhiány, a szülők nemtörődömsége vagy az általuk átadott rossz minta (például alkoholbetegség) mindenképpen növeli az esélyét annak, hogy a gyerek rossz útra téved, és függővé is válik. Szerető és támogató környezetből, ahol odafigyelnek a gyerekre és jól működik a kommunikáció a családban, ritkán kerülnek ki zűrös kamaszok.