Tinédzser voltam, nagyjából 16 éves lehettem, amikor megkaptam életem első epilátorát. Bevallom, kicsit megijedtem, nem akartam, hogy fájjon, meg amúgy is kényelmesebb a borotva, gondoltam akkor. Azóta eltelt több mint két évtized, és nem is tudom elképzelni magam az epilátorom nélkül.
A születésnapomra kaptam az első epilátoromat a nagymamámtól, aki úgy gondolta, most már felnőtt nő vagyok, tessék rendesen szőrteleníteni. Addig eszembe sem jutott, de ha már ott volt, muszáj volt kipróbálnom. Hetekig szemeztem vele, mire végre elővettem a dobozból, és ki mertem próbálni a lábamon. És valóban kiderült, hogy egyáltalán nem az ördögtől való a fájdalom – pár alkalom után már meg sem kottyant.
Photo by Lucrezia Carnelos on Unsplash
Azért jutott eszembe ez a történet, mert pár hete egy anyukás társaságban szóba került az, hogy mikortól lehet egy tinédzser lány kezébe epilátort adni. Mivel nem tudom a szakszerű választ, ezért megkérdeztem Dr. Tamási Béla bőrgyógyász szakorvost. - Az epilátor gyakorlatilag egy automatizált csipesz: kihúzza a szőrt a szőrtüszőből, semmi több. Tehát a kérdést úgy is fel lehetne tenni, mikortól szabad a kislány kezébe csipeszt adni, a válasz pedig szerintem egyértelmű: nincs alsó vagy felső korhatár. Egyébként messze nem az epilálás a legrizikósabb szőrtelenítési eljárás: egy 2014-es vizsgálatban az intim szőrtelenítés mellékhatásait vizsgálták, és a mellékhatások 90%-át a pengés kézi borotva okozta, második helyen a szőrtelenítő krémek álltak - avatott be a szakember.
Van néhány epilálási szabály, amit érdemes betartani Dr. Tamási Béla szerint. - Száraz epiláláshoz a bőrnek tisztának és száraznak kell lennie, tehát előtte mosakodás javasolt, ami egyébként a bőrt és a szőrszálakat is felpuhítja. Az epilátort a bőr felszínére merőlegesen kell tartani, és a szőr növekedési irányával ellentétesen kell mozgatni, így a leghatékonyabb. Mivel epilálás után közvetlenül és néhány órán át azért a bőr irritált lehet, javasolt mindig egy nappal azelőtt epilálni, hogy valahol megmutatnánk az éppen szőrtelenített testrészt - tette hozzá a doktor úr.
Az epilálás utáni bőrápolásról azt mondja a bőrgyógyász szakértő, hogy bármilyen, lehetőleg illatanyag-mentes testápoló megteszi, vagy patikában kapható hűsítő-gyulladáscsökkentő krémet is használhatunk. Nagyon fontos, hogy ha a kezelendő területen bármi jele van bőrgyulladásnak vagy fertőzésnek (pl. szemölcs), nem szabad epilálni, mert előbbit tovább ronthatjuk az irritációval, utóbbinak pedig nagyban segíthetjük a terjedését.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.