Egy szőke kisfiú kuporgott mellettünk a homokozóban, fél szemmel végig az anyukáját figyelte, aki teljesen belefeledkezett egy fontosnak tűnő telefonhívásba. Amikor véget ért a diskurzus, a mamája összeszedte a pad mellett heverő táskáikat, megragadta a kisfiú kezét és ellenvetést nem tűrően kijelentette, hogy elérkezett a hazaindulás ideje.

A kisfiú nem is próbált vitatkozni a nővel, felpattant a homokozóból és indult az anyukája után. Fogták egymás kezét és szapora léptekkel vették célba a kijáratot − azt azonban még hallottam, hogy a gyerek reményteli hangon kérdezte az anyukáját: Ma ráérsz egy kicsit játszani? Egészen összeszorult a szívem, mert érződött, hogy a fiúcskát gyakran állítják otthon "parkolópályára". Tudom, hogy bármennyire is szeretnénk − a munka, a háztartás és a többi hétköznapi tennivalóval zsonglőrködve − szinte lehetetlen annyit játszani a gyerekeinkkel, amennyit ők elégnek éreznének, mégsem hagyott nyugodni a kérdés, hogy szülőként hogyan őrizhetjük meg minél tovább a kicsik játékos kedvét és önfeledt örömét. Győri Ildikó pszichológus beavatott, melyek a leggyakoribb hibákba, amiket a felnőttek elkövetnek, és azok megoldásához is adott néhány klassz tippet.

Photo by Diego Duarte Cereceda on Unsplash

Tanulás játszi könnyedséggel

− A játék a gyerekkor egyik legfontosabb cselekvése, egészen a csecsemőkortól kezdve. A gyerekek erős belső késztetést éreznek erre a tevékenységre, amit fontos lenne a lehető leghosszabb ideig megtartani, mert amellett, hogy sokat hozzátesz a fejlődésükhöz, önfeledt szórakozással is megajándékozza őket.  A gyerekek játék közben az érzékszerveik működésének összehangolása mellett megtanulják kifejezni az érzelmeiket is: először a felnőttek mosolyát viszonozzák, majd jókedvűen üdvözlik a kedves ismerősöket. Később boldogan kacagnak, ha bújócskát játszunk velük, de nagy örömmel fogadják azt is, ha meseolvasáskor elváltoztatjuk a hangunkat. A meséken keresztül megtapasztalhatják, hogyan lesz a szomorúságból vidámság vagy éppen fordítva, a boldogságból bánat. Amikor óvodáskorban elkezdünk velük társasjátékokat játszani, a közös élmények mellett megtanulhatják a szabályok követését, megtapasztalhatják a győzelem boldogságát és azt, hogy milyen érzés veszíteni. A közös játékok során nagyon fontos az alkotás öröme is, és az, hogy együtt hozzunk létre valamit. Ebben az apukák is aktívan részt vehetnek, akár építőjátékokkal, akár fúrás-faragással. A gyerekekkel együtt készíthetnek titkos dobozkát, különböző ajándéktárgyakat, a hidegebb hónapokban pedig madáretetőt barkácsolhatnak − részletezi Győri Ildikó, hogy (azon kívül, hogy jól érzik közben magukat) miért fontos a gyerekek számára a közös játék.

Örülj, ha nyúz!

− Bár nincs olyan kisgyerek, aki úgy jön világra, hogy ne szeretne játszani, mi, felnőttek sajnos elég könnyen le tudjuk szoktatni róla. Az egyik „kiváló” módszer erre az, ha nem hagyunk elég időt a játékra. Ha például tudjuk, hogy a nagyobb testvérért négy órakor kell indulni az iskolába, akkor ne fél négykor szedjük elő a kellékeket a gyurmázáshoz! Ha így teszünk, a kicsi orra előtt épp csak elhúzzuk a mézesmadzagot, máris abba kell hagynia a játékot. Ezzel (főleg, ha párszor közbe is szólunk, hogy igyekezzen) azt az üzenetet közvetítjük felé, hogy sosincs elég időnk a játékra. Ha többször is átéli ezt a helyzetet, később már bele sem fog kezdeni, mivel megtanulta, hogy úgyis félbe kell szakítania − mondja a pszichológus, aki szerint a másik fontos dolog, amiről a felnőttek hajlamosak megfeledkezni, hogy olyan játékokat kell játszani a kicsikkel, amilyeneket ők szeretnek, nem pedig olyanokat, amilyenek nekünk tetszenek.

− Már az egy-két éveseknél kiderül, hogy mivel játszanak szívesebben, illetve hogy mi kelti fel az érdeklődésüket. Sok szülő csalódott, amiért a pici gyereke nem hajlandó órákig egyedül játszani, napjainkban ugyanis az terjedt el a köztudatban, hogy a „jó gyerekek” magukban is kitűnően elvannak. Tudni kell azonban, hogy a kicsik csakis társas tevékenységek közben, közösségben tudják elsajátítani a szociális normákat, a szülőkkel való közös játék tehát a fejlődésük lényeges részét képezi. Azok az anyukák és apukák, akiket a gyerekeik „nyúznak” a közös játékért, ne bosszankodjanak, hanem inkább örüljenek, ez ugyanis annak a jele, hogy szoros a köztük lévő szülő-gyerek kapcsolat, és a kicsi szeretne minél több időt a szeretteivel tölteni. Persze, felnőttként fárasztó lehet egy-két órán keresztül társasozni, ha azonban el tudjuk engedni magunkat, mi is belefeledkezhetünk a játékba. A ráfordított idő mindig kamatostul megtérül, a gyerek ugyanis megtanulja, hogy szívesen foglalkozunk vele és kíváncsiak vagyunk rá, így sokkal bizalmasabb kapcsolat alakulhat ki közöttünk − folytatja Győri Ildikó, kiemelve, hogy ennek köszönhetően valószínűleg magától megosztja majd velünk, ha nagyobb korában bajba kerül, és nem a szomszédtól kell megtudnunk, hogy mi történt az iskolában.

"A gyerekek alapvetően a felnőttek elvárásainak szeretnének megfelelni, s ha játék közben azt látják, hogy olykor a szülők is hoznak rossz döntéseket, és nem feltétlenül nyernek minden helyzetben, akkor ők sem fognak megijedni, ha a mindennapok során hibáznak, vagy kisebb kudarcok érik őket."

Nyert ügyünk lenne?

Arra kérdésre, hogy szerencsés-e olykor direkt nyerni hagyni a kisebbeket, a pszichológus egy szemléletes példával válaszolt. − Részt vettem egyszer egy konferencián, ahol egy nagyon sikeres magyar üzletember a következőt mesélte: mivel a munkája során folyton a sikerre és a győzelemre kell törekednie, ugyanígy állt hozzá a kisgyerekével játszott sakkpartihoz is. Amikor először legyőzte a gyerekét sakkban, az sírva fakadt, és visszavágót kért. Miután az apukája akkor is fölényes győzelmet aratott, megint eltörött a mécses, és harmadszor már nem is volt kedve sakkozni. A férfiban ekkor tudatosult, hogy a gyerekével nem úgy kell viselkednie, mint az üzletfeleivel, hiszen az otthoni játékban nem a vérre menő küzdelem a fontos, hanem a közösen töltött idő és a szórakozás. Ahhoz tehát, hogy a felnőttekkel való játék tényleg örömteli legyen, időnként hagynunk kell nyerni a gyerekeket is! Mindezt azért érdemes megszívlelniük a felnőtteknek, mert a mai rohanó és stresszes világban hajlamosak vagyunk a gyengébb ellenállás irányában levezetni a feszültséget, aminek (ha nem vigyázunk) a gyerekek ihatják meg a levét, hiszen a szülők gyakran rajtuk verik el a port – figyelmeztet a szakértő.

A világ legszebb irkafirkája 

Olykor velem is előfordul, hogy „belenyúlok” a kisfiam játékába, ha például nem tud elsőre virágot formázni a gyurmából, megcsinálom helyette. Sejtem a választ, mégis jobb, ha a pszichológus önt tiszta vizet a pohárba: ezzel segítjük vagy gátoljuk a kicsik kibontakozását? − Sajnos ez is tipikus hibának számít, amellyel három kedvezőtlen dolgot is megtaníthatunk a gyereknek. Az egyik, hogy nincs türelmünk kivárni, amíg egyedül is képes jól teljesíteni, így azt érezheti, hogy túl lassú és ügyetlen. A másik, amit elültethetünk a benne, hogy már első próbálkozásra mindennek tökéletesnek kell lennie, holott ez nekünk, felnőtteknek sem megy. Mindez azért veszélyes, mert kiskamasz korára nagy adag szorongást kódolhatunk a gyerekbe, ami sok nehézséget okozhat számára később. A harmadik üzenet pedig az, hogy „Te annyira kétbalkezes vagy, hogy még egy ilyen egyszerű dolgot sem tudsz megcsinálni!”, ami igencsak alááshatja a gyerek önértékelését. Ha például a legjobb tudása szerint, jó szándékkal és sok-sok szeretettel készít ajándéktárgyakat a felnőtteknek, nagyon megbánthatjuk azzal, ha nem értékeljük a kedvességét. A gyerekektől kapott rajzokat és tárgyakat sose süllyesszük el a fiók mélyére, hiszen beleteszik a szívüket-lelküket még akkor is, ha a papíron csak irkafirkát látunk!