Néhányan még napjainkban is furcsának tartják, ha egy nő „férfias foglalkozással” keresi a kenyerét, vagy ha egy férfi választ „nőies” szakmát.

Kíváncsi voltam, milyen tapasztalatokat szereztek ezen a téren azok, akik személyesen is érintettek – volt, akinek a családja nézte rossz szemmel a pályaválasztását, de akadt, akit a kollégái ugrattak. Vajon a férfiak hogy fogadják, ha egy nő diktálja az iramot?

Photo by Jeff Sheldon on Unsplash

Edit sínen van

Kun Edit az egyetem elvégzés után munkahelyi mérnökként dolgozott a 4-es metró projekten, hazánk egyik vezető építőipari cégénél. Itt arra is lehetőséget kapott, hogy az egyik állomás belső beépítésének építésvezetője legyen. Feladatai igen szerteágazóak voltak, a belső beépítési munkák és az alvállalkozók tevékenységének összehangolása mellett szerződéseket kötött, kapcsolatot tartott a megrendelővel, a műszaki ellenőrrel, az alvállalkozók képviselőivel és a tervezőkkel, kézben tartotta a projekt költségeinek alakulását, ütemterveket és beszámolókat készített, miközben a beosztottak munkáját is irányította.

Hány férfi dolgozott az irányításod alatt?

Közvetlen beosztottam egy férfi művezető volt, azonban a munkaterületen az alvállalkozói létszámtól függően 50-80 férfi munkáját kísértem figyelemmel.

Mit gondolsz, nőként nehezebb helyt állni ebben a szakmában, ahol többnyire férfiak dolgoznak?

Változó. Vannak, akik elfogadják a nőket a szakmában, akár főnökük, akár beosztottjuk, akár azonos szinten dolgozó kollégájuk. Persze ők vannak kevesebben, a többség – még ha azt is mutatja, hogy nincs ellenére –, valójában abszolút nem tolerálja a női kollégákat, szkeptikusan áll hozzájuk, főleg ha az velük azonos, vagy vezető beosztású. Így ritka, amikor feltétel nélkül elfogadják a kéréseket, utasításokat, döntéseket.

Vannak olyan férfiak, akik direkt az ellenkezőjét hajtják végre vagy nem teljesítik a kéréseket, megkérdőjelezik a döntéseket, csak azért, hogy mindenáron kimutassák nemtetszésüket. Több esetben láttam azt a típusú tekintetet, hogy „alig várom, hogy belebukj”. Nőként – főleg így, szőkeként – úgy érzem, sokkal többet kell teljesítenem, bizonyítanom ahhoz, hogy elfogadjanak, de legalább partnerként kezeljenek. Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg tanulni való áll még előttem és tapasztalatot kell gyűjtenem, de ez nemtől függetlenül idő és szorgalom kérdése.

Semmiképp nem szeretném azonban azt a látszatot kelteni, hogy ebben a szakmában csak negatívumok érhetnek egy nőt. Vannak férfiak – köztük néhány volt főnököm és kollégám –, akik nem azt nézik, hogy az illető férfi-e vagy nő, sokkal inkább azt, hogy mire képes. Az egyik főnököm például felismerte azt, hogy a nőkkel bizonyos típusú munkák esetén nagyobb hatékonyságot tud elérni, mint a férfiakkal – összességében úgy gondolom tehát, hogy mindez pusztán intelligencia kérdése.

Magánemberként könnyen visszazökkensz a női szerepkörbe, vagy olykor ott is felfedezel magadon „fiús” vonásokat?

Mint minden nő, én is mosok-főzök-takarítok, abszolút házias vagyok. Szeretek csinos ruhákban járni és kihangsúlyozni a nőiességemet. A személyiségemből adódóan, szakmámtól függetlenül alapvetően gyakorlatias, határozott, kemény és irányító típus vagyok, ami lehet, hogy inkább férfi „kiváltság”. Azt gondolom, hogy ha könyvelő vagy kozmetikus lennék, a személyiségem akkor is ilyen lenne, ez a férfiasnak kikiáltott szakmámtól teljesen független. Valószínűnek tartom, hogy azért állom meg a helyem ebben a szakmában és beosztásban, mert ilyen a karakterem, és nem a munkám miatt lettem határozottabb az átlagnál.

Volt, aki kritizált a választott, nem tipikusan „női” munkaköröd miatt?

Először apukám volt az, aki kifejezte nemtetszését, mikor a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára jelentkeztem, mivel ő azt szerette volna, hogy orvos legyek. Előfordult olyan is, hogy egy fiútól beszélgetés közben azt kértem, próbálja meg kitalálni, mivel foglalkozom. Rám nézett és azt mondta: „Mérnök biztos nem vagy!” Igazi kritikát senkitől sem kaptam, maximum akadnak olyanok, akik furcsának tartják a választásomat.

Mit gondolsz, milyen pluszt kaptál ettől a munkától?

Azt hiszem, hogy még jobban megerősít, hiszen a mindennapos küzdelem még inkább megkeményíti az embert – erre azonban már az egyetemi évek alatt megkezdődött a „kiképzés”. Mivel munkám során nagyon sokféle emberrel kell kommunikálni, rengeteg tapasztalatot szerzek abban, hogy kit hogyan kell/lehet kezelni. A megrendelővel, a főnökeimmel, a beosztottakkal és az alvállalkozókkal mind másfajta hangnemre van szükség, ezt pedig a magánéletben is tudom kamatoztatni.

Photo by JC Gellidon on Unsplash

Gitta nem kispályás!

Mivel Zsiga Gitta apukája „mindig focit nézett”, ezért kislányként egyáltalán nem lopta be magát a szívébe ez a sport. Rengeteg mozgásformát kipróbált, kivéve a focit – egészen addig, míg huszonévesen egy barátnője el nem hívta egy alakuló női csapatba, ahol „szerelem volt első edzésre”. Hamar eldőlt, hogy csatlakozik a csapathoz és meccseken is szívesen pályára lépett, hazai és külföldi csapatokban egyaránt. Tisztában volt vele, hogy ennyi idősen már nem lehet nagy focista, arról azonban egyáltalán nem késett le, hogy játékvezető legyen.

Hogy lesz játékvezető az ember lányából?

Pont úgy, mint a fiából, legalábbis ami a képzéseket illeti, e tekintetben nincs megkülönböztetés férfi és nő között. Részt kell venni egy képzésen, amit a labdarúgás játékszabályairól szóló vizsga követ, emellett pedig egy komoly fizikai megmérettetésre (azaz futóvizsgára) is sor kerül. Ez képezi az alapot, ám ahhoz, hogy pályára is léphessünk, minden szezon előtt továbbképzésre kell menni, majd ott elméleti és gyakorlati vizsgát tenni. Ezeknél a teszteknél nincsenek megkülönböztetve a férfiak és a nők, ugyanaz az elvárás mindenkivel szemben.

Hogyan viszonyulnak hozzátok a férfi kollégák?

Akárcsak a hétköznapokban, itt is igaz, hogy emberfüggő, ki hogyan áll a másikhoz. Ezzel nincs is gond, mindannyian különbözőek vagyunk. Negatív élmények nem értek emiatt, de kerültem olyan helyzetbe, amiből sokat tanultam. A kezdeti időszak nem volt könnyű, de a problémák elsősorban abból adódtak, hogy zöldfülű voltam tapasztalatok nélkül, nem pedig abból, hogy nő vagyok. A pályán úgyis mindent félre kell tenni, a lényeg nemtől függetlenül az, hogy a meccsre koncentráljunk, együttműködjünk és a mérkőzést minőségi szinten vezessük le.

A drukkerek nagy része is inkább az erősebb nem képviselői közül kerül ki. Ők hogyan fogadják a döntéseidet, utasításaidat?

A szurkolók azért jönnek ki egy meccsre, hogy kikapcsolódjanak a hosszú munkahét után, elfeledkezhessenek a problémáikról és jól érezzék magukat. Ideális esetben ezzel vannak elfoglalva, és nem a játékvezetővel. Akadnak azonban olyanok is, akik azért jönnek meccsre, hogy levezessék a bennük felgyülemlett feszültséget, ilyen esetben a játékvezetőnél tökéletesebb „célpontot” keresve sem találni.

A játékosok ugyanúgy szót fogadnak neked, mint egy férfi bírónak?

Szerintem ez sem azon múlik, hogy a játékvezető nő vagy férfi. Mindenkinek meg kell küzdenie azért, hogy elfogadják és partnerként tekintsenek rá, a játékosok és a nézők egyaránt a gyenge pontokat keresik, kétségtelen, hogy a mi esetünkben kiváló támadási felületet biztosít az, hogy nők vagyunk. Határozottsággal, bátorsággal, szakmai és fizikai felkészültséggel, alázattal és a játék iránti elkötelezettséggel ezen is felül lehet kerekedni.

A környezeted hogy fogadta, amikor körvonalazódott, hogy a focipálya felé veszed az irányt?

A volt férjem már akkor kinevetett, amikor elkezdtem edzésekre járni, azzal pedig, hogy játévezető lettem, végképp nem tudott mit kezdeni. Sokak első kérdése volt, hogy együtt zuhanyozunk-e a férfiakkal, a válasz természetesen nem. Az ismerőseim, barátaim, kollégáim tisztelnek ezért, tetszik nekik, hogy így döntöttem. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy a szüleim nem érhették meg, anyukámnak sok erőt adott volna, apukám pedig biztosan büszke lenne rám.

A magánéletben is „fiús lány” vagy?

Mindig is jobban szerettem a fiús tevékenységeket, de a nőiesség szerintem ettől független, a kettő együtt is létezhet, mindkettő megvan bennem. Ráadásul szerintem az egyik erősíteni is tudja a másikat.