Az életünkből nagyjából 4 évet evéssel és ivással, 28 évet alvással, két és fél évet pedig szőrtelenítéssel vagy éppen fodrásznál töltünk a Funders and Founders korábbi felmérése szerint.
Gondoltad volna, hogy ez utóbbiból nagyjából fél évet tölt egy férfi borotválkozással? Bár a viccekben és szórakoztató rajzokban többnyire a hosszú ideig készülődő nőket figurázzák ki, sok férfi azonban még rajtuk is túltesz. A jó hír az, hogy a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően ma már jelentősen lerövidülhet a férfiak számára a borotválozással töltött idő, így el is kezdhetik törni a fejüket, hogy mire fordítanák az így nyert időt!
Photo by Ishan @seefromthesky on Unsplash
Például eggyel többször nyomhatnának szundit a telefonukon, vagy lassabban ehetnék meg a reggelijüket, nem kellene kapkodniuk. Picit több időt tölthetnének a párjukkal és a gyerekeikkel a reggeli rohanásban, de a sort még hosszan folytathatnánk. Mindezt a Braun Series 5, Series 7, és Series 9 borotváinak köszönhetjük, melyek formás külseje igazán intelligens belsőt rejt. Tervezőik ugyanis kifejlesztették az úgynevezett AutoSense technológiát, amelynek segítségével az intelligens borotvák figyelik a szakáll sűrűségét, és az eszköz sebességét valós időben a szakáll sűrűségéhez igazítják. Kíváncsi vagy, hogy mire képesek még ezek az időt spóroló készülékek a páratlan technikai újításnak köszönhetően? Mutatjuk is!
Az összeszokott táncpár - Braun Series 5 borotva
A Skin-Sensitive technológia azt jelenti, hogy – akár egy összeszokott táncpár – az AutoSense motor és a Comfort
FlexHead folyamatosan összedolgozva a bőr kényelmét szem előtt tartva szabadítja meg a férfiakat a szőrszálaktól. Közben pedig az arcbőrükre is figyelnek, és olyan kíméletesek együtt, hogy a következő borotválkozás sem okoz gondot. Pont olyan gyors és kényelmes lesz majd, mint az előző!
Ott kapcsol rá, ahol a legnagyobb szükség van rá! - Braun Series 7 borotva
Az okos borotva, amely az intelligens Sonic technológia segítségével alkalmazkodik az arcszőrzethez. Minden
bőrtípussal szépen boldogul, és az érzékenytől a turbóig 5 erősségi fokozat közül választnak az erősebb nem képviselői. A bőrhöz és az arcszőrzet hosszához igazodva ott mutatja meg a legnagyobb erejét, ahol a legnagyobb szükség van rá.
„A nagyágyú” - Braun Series 9 borotva
A Braun leghatékonyabb borotvája, mely percenként 40 000 vágómozdulatra képes, ráadásul még a szakáll sűrűségéhez is alkalmazkodik. A csomagban található a világ egyetlen ötfázisú, alkohol alapú Clean and Charge tisztító- és töltőegysége, amely eltávolítja a baktériumok 99,99%-át a borotváról. Izgalmas tartozékokkal rendelkezik, mint például az aranyozott, titán bevonatú trimmelő – ha egy ilyen borotva „parkol“ a fürdőszoba polcán, az kicsit olyan, mintha egy gyönyörű autó állna a garázsban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.