Azt hiszem Te sem gondolod másképp, mint a Vanish csapata: a foltok bizony idén sem jöttek divatba! Ahhoz azonban, hogy ezen a téren trendkövetőek lehessünk, szükség van egy olyan segítőtársra, aki mindig 100 százalékosan teljesít, és mindig számíthatunk rá.
A felnőttek is képesek arra, hogy éktelen foltokkal csúnyítsák el a ruháikat, az igazán nagy mesterek ebben mégis a gyerekek. Tommy még áprilisban, a második születésnapjára kapott egy klassz rövidnadrágot, amit már az első viselés során "feldíszített" egy fűfolttal - az egyik legnehezebben eltávolítható folttípussal. Az eltüntetéssel persze többször is próbálkoztam, de átható sikerről nem számolhattam be. Éppen ezért volt nagy öröm számomra, hogy tesztelhettük a Vanish fantasztikusnak ígérkező újdonságait, amelyek nem csak a fehér ruhákon semmisítik meg a foltokat és a szennyeződéseket, hanem a színes darabokon is - ráadásul anélkül, hogy kárt tennének a ruhák színében.
A leghatékonyabb az, ha a különböző folteltávolítókat közvetlenül a ruhát ért baleset után vetjük be, így, hogy több hónap is eltelt a bepiszkolódás óta, ráadásul neki is futottam már a folttisztításnak, abszolút benne volt a pakliban, hogy ezzel még a Vanish-en is sikerül kifognunk. Túlzás lenne azt állítanom, hogy az esélytelenek nyugalmával fogtam hozzá a folttalanításhoz, mert titkon azért bíztam abban, hogy a Vanish győzedelmeskedik, így izgatottan hajtottam végre a címkén szereplő utasításokat.
Ügyelve a megfelelő arányokra, sűrű krémet kevertem vízből és a Vanishből, amit aztán felvittem a makacs foltra, és egy kicsit hagytam állni. Nem volt szükség dörzsölgetésre (ami meglehetősen rosszat tehet a ruhák színének és a kényesebb anyagokon is nyomot hagyhat) és hosszas áztatásra, 5 perc után be is tettem a mosógépbe a többi ruhával, és a jól megszokott módon kimostam.
Azt hiszem ez esetben egyáltalán nem elhanyagolható az a részlet, hogy mindössze 40 fokon mostam ki a szennyest, azaz nem kellett sem túl magas hőfokot választanom, sem olyan programot beállítani a mosógépen, ami órákig pörgeti a ruhákat. Amikor a gépből kivettem a tesztalanyt, nagyon-nagyon halványan még látszott a fűfolt, ám száradás után TELJESEN ELTŰNT, vagyis a Vanish nálunk csillagos ötösre vizsgázott, még nehezített terepen is!
Tudtad?
1) A fehér ruháknál jobb, ha kerülöd a hagyományos fehérítők használatát, mert ezek könnyen megsárgíthatják az anyagot.
2) Nem szerencsés közvetlen napfényen szárítani a ruhákat. Az erős sugarak kiszárítják és roncsolhatják a bőrünket, és sajnos a textilekkel sem bánnak kíméletesebben.
3) Jót teszel a ruhákkal, ha mosás előtt kigombolod a gombjait, tisztító helyett otthon mosol, szárítógép helyett a levegőn szárítasz, illetve ha a hagyományos vasaló helyett a gőzvasalót választod.
A legfélelmetesebb foltok
Bébiétel- vagy vérfolt esetében először hideg vízzel öblítsd ki a ruhadarabokat, mielőtt megkezdenéd a mosást. A kávé-, gyümölcslé-, sár-, vagy vörösbor foltot ne hagyd megszáradni, ha teheted, vízzel tartsd nedvesen, amíg hazaérsz, és meg tudod kezdeni a folteltávolítást. Sárfolt esetén csapvízzel mosd le, amit lehet, majd közvetlenül kezeld elő a ruhát. A ketchup foltot ne nyomkodd, hanem azonnal öblítsd ki a csap alatt!
Akár színes, akár fehér
A színes ruhákhoz használd a pink színű Vanish Gold termékeket, a fehér darabokhoz pedig a Vanish Gold Oxi Action fehérítő és folteltávolítót – a fehér színű termékcsalád – érdemes segítségül hívnod. Ezek az újdonságok nemcsak a folteltávolításban nyújtják a maximumot, hanem akár három árnyalattal is fehérebbé varázsolhatják a fehér ruhákat már az első mosás után. Összetételüknek köszönhetően a Vanish legújabb termékei annyira erőteljesek, hogy egyes foltokat akár már 30 másodperc alatt képesek eltávolítani, ráadásul több mint 100 féle foltra kínálnak hatékony megoldást! Arról már nem is beszélve, hogy a beszáradt –akár 7 napos – foltokkal is könnyedén elbánnak!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.